Épp vadászni indultam, mert már igen csak nagy az étvágyam és én magam is igen éhes vagyok. Három napja nem vadásztam és az éhség kezdi elborítani az agyam.... A szemem... vörös és nem barna, a vér szomj legnagyobb jele.. minden embert képes lennék lepliszírozni egy kis vérért... ebben az a rossz, hogy az osztályunkban már 2 is van és nem csak egy. Édes, zamatos, felpezsdítő, ember vér. Az ize a mennyországig emel, a kóstolása egy cseppje is a pokolba juttat.. mellette az állati vér csak harmad rangú és osztályú... az nem olyan édes és nem simogatja a torkot. Nem beszélve arról az egy vérről, amit soha nem ízlelhetek meg. Az ő vére... kincset ér.. minden vérrel táplálkozó lény mannája. Csodálatos lehet, de már a szaga is megbódít, pláne, a valaki olyan éhes, mint én. Annak a vele töltött minden tized másodperc egy öröké valóságnak tűnik... egy pokol egy sátáni hely... olyan, mint én. Kegyetlen.
- Egy ember.... - szagoltam bele az erdei sűrű sötétbe, de az ember szagot messziről megérzem. Pláne ilyen éhesen... szó szerint... farkas éhesen. "Nem lehet, de akarom. Nem tehetem!"- ezek a gondolatok kavarogtak bennem. De az ösztönöm most erősebb volt. Átváltoztam és futásnak eredtem. Az erdő lombjai sűrűbbnek tűntek és az áldozatom is másfele indult futásnak, egy közép testű kutyát is kikerültem... talán érte jöhetett be. Tudtam mit kell tennem, meg kell állnom és várnom, majd ide ér. Nem tehetek róla a józan ész kihalt most bellölem, a farkas ösztön és az éhségem irányított ebben a pillanatban és a következőkben is.
Ide ért, egyenesen nekem rohant, meg állt és nézet.... de várjunk csak..... ez Caleb... nem tehetem....de éhezem és a vére..... Megteszem.
"Ne félj!"- ennyi adtam át neki a gondolataimmal, közelebb léptem hozzá, majd ő is így tett, be hunytam a szemem és csak az édes ember vérre tudtam gondolni... Rá ugrottam. Ahogy a fogam és a vére érintkeztek mennybe éreztem magam, csak faltam magamba az édes izét. Szívtam a vérét, mikor befejeztem az étkezést ismét emberi alakot öltöttem.
- Mit tettem....- néztem az új gyerekre. - Nem ölhettem meg.... - lehajoltam a földön fekvő áldozatomra, akit farkas alakban vadásztam le. Élt... Megharaptam saját magam.... és a véremből a szájába csöpögtettem, így életben marad, csak egy lesz a fajtánk közül.... szörny. Egy vérfarkas. - Sajnálom Caleb...- néztem a földön fekvőre. - Ha szerencséd lesz, nem tudod meg, mi történt veled, de nehéz napjaid lesznek. - mentem el és a számról letöröltem a vért. Mikor az erdő széléhez közeledtem hirtelen előttem termet Mr. Wallner az új tanár...
- Te voltál? - nézett rám.
- Én. Éheztem. - ennyi hagyta el a torkom.
- Csalódtam benned Tyler. Nem vagy méltó farkashoz.
- Tudom, de most már ő is. - utaltam az áldozatra.
- Vadásznak viszont jó vagy. Maradjon köztünk.
- Úgy lesz. - sétáltam el. Bár furcsálltam.. nem ezt a viselkedést szoktam meg a fekete ruhástól, de jó.... legalább nem derül ki mit tettem. Hacsak... nem az nem lehet... remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése