11. rész- Szörny

Tegnap este miután eltűnt az ismeretlen a 2 fiú is két felé indult és kereket oldott. A tömeg is hamar feloszlott, én egyedül maradtam az éj sötétjében az erdőben és gondolkodtam a látottakon. Itt álok az erdő közepén a kérdéseimmel és választ nem kapok. Nem tudom mi a különbség farkas és farkas közt... félek, aggódóm, de még is kíváncsiság vezet. Tudom mit kell tennem, de nem tudom, mit fogok tenni. Nem látom át és nem is akarom, de azt tudom, most haza megyek és alszom...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sosem éreztem még ilyet, nem éreztem azt, hogy valami ennyire fájjon. Ekkora sebet tépjen fel... és ilyen mély nyomot hadjon. Erre nem voltam felkészülve és talán soha nem leszek...
Az a nap az életemben sosem merül feledésbe, de valamit kell tennem, hogy letisztázzam magamban az eseményeket és persze azok érzelmi oldalát is. Remélem egyszer talán sikerül.
- Mi a helyzet kis lány? - jött oda Tyler és egy puszit nyomot az arcomra.
- Takarodj! - vicsorogtam rá.
- Még veszélyesebb vagy, mint az előtt.
- Te meg még mindig ugyan olyan barom. - válaszoltam és tovább indultam.
- Ne tagad, hogy tetszem!
- Nincs mit tagadnom, mert te csak álmodozol.
- Miért kell mindig vissza szólni? - nézett rám.
- Miért kell mindig útba lenned? - kerültem ki.
- Mert kellesz!
- Állj sorba! - néztem egyenesen előre és Tomba ütköztem. - Bocs.
- Nem gond, mással vagy elfoglalva.
- Igen... - válaszoltam, szerencsére Tyler már nem volt körülöttem.
- Én életbe maradtam, de te nem.
- Lehet, de megyek. Üdvözlöm az anyukádat. - kerültem ki őt is majd a terem felé vettem az irányt, még most i figyeltek... katasztrófa volt... de féltek tőlem.. egyszer végre nem én voltam a préda.
- Lesz nálunk egy buli. - állított meg következő szünetben Maya. - Gyere el! A tesód is ott lesz.
- Még meg látom. Köszi. - válaszoltam.
- Nincs mit, de ha lehet ne hoz bolhákat. - ugratott.
- Majd előtte fürdök. - mosolyogtam rá.  Utána elindultam.
- Várj! Álarcba gyere! Álarcos lesz. - szólt utánam.
- Észben tartom. - válaszoltam és egyenesen a terembe sétáltam, az osztály társaim figyeltek... érdekes volt.... de felemelő.
- Katarina? - kérdezte Mr. Jefershon.
- Igen.
- Maga.....
- Igen. - vámpír..kiszagolja az ilyesmit.
- Érdekes.
- Igen.
- És szótlan.
- Igen.
- Szokatlan.
- Igen.
- És le.. - mondta volna, de volt aki közbe szólt.
- És lelehet állni. Ez matek és nem korcs tisztelet.- kostolgatot Tyler.
- Mi óta érdekel az téged? - érdeklődtem.
- Mióta elkaptam a bolháidat.
- Örülj, hogy szóba állnak veled az én drágáim. -vágtam vissza.
- Ne legyél szemtelen Katy... - becézés? Na ne!! Ezt már nem tűröm, szerintem Mr. Jefershon is rá jött, mert le állította azt a szörnyeteget.
- Tyler Mattshon, fejezd be! Te sem büszkélkedhetsz, a nagy farkas ösztönöddel.
- Igen tanár úr. - hallgatott el hirtelen... ez új valamit tud a mi tanárunk.... de mit?  Én is tudni akarom...
Mikor az órának vége volt én léptem ki először a teremből és Tom felé vettem az irányt, aki közben kikerült, ahogy ki jött utánam.
- Sajnálom. - mondtam.
- Mit? Hogy egy szörny lettél? Azt sajnálhatod is. - állt meg a folyóson és kiabált velem.
- Ezt te nem értheted....
- De értem.
- Nem... Kérlek Tom! Kérlek! - szorult össze a szívem.
- Ne hogy azt hidd, hogy érdekelsz.... az elején más voltál... lázadtál és harcoltál. Most fel adtad és szörnyé változtál.... nem értem miért tetted.... csak azt tudom, hogy csak szánalmat érzek. - hagyott ott, mindenki engem méregetett.
- Takarodjatok! - morogtam a tömegre. Caleb elém állt... kár volt megütöttem... megkarmoltam.
- Ssssssz...- felszisszent.
- Sa..sajnálom. - nyúltam utána, mások elmentek csak ő és én maradtunk.
- Mi történt veled? - kérdezte.
- Szörny lettem..... - olyat tettem mint még az előtt soha... sírtam.