15. rész - Ismeretlen ismerős

A suliba mindenki furán nézett rám. Azt tudom, hogy valami megváltozott, de azt nem tudom, hogy mi. Mindenki rideg és gyilkoló tekintetét magaménak tudhattam, még az angyalok is szúrossan meredtek rám. Ilyen ezelőtt nem fordult elő... akár milyen korcs is voltam.
Tudtam,mikor összesúgnak, miközben elhaladok mellettük vagy előttük. Amikor a focisták tekintette is jeges lesz, amikor a vámpírokat vagy a boszorkányokat is kirázza a hideg, ha csak rájuk nézek. Mindenki egy dologra gondol... hogy hogy lehet ez.... Mi történt?
Még a családom is fél tőlem... itt maradtam magamnak.. a tükörképemmel. A világom, mi amúgy sem volt egy szivárvány most fekete és fehér, ha nem teljesen fekete. Megváltoztam, más lettem, démonibb, erősebb, keményebb, de még is gyengédebb...
 Rögtön mentem órára, én nem ide tartozom az elejétől, akkor most sem.
- Szia... - köszönt az egyik angyal, ilyen sem fordult még elő.
- Szia. - mosolyogtam.
- Akkor te  most...
- Igen.
- Hűha... hogy lehet ez? - szegény minden bátorságát össze szedhette.
- Nem tudom, így alakult. - füllentettem.
- Értem. És megbosszulod?
- Nem.
- Miért?- lett egyre bátrabb, szinte már én sem hittem el.
- Mert azzal nem lesz jobb. Nekem nem változott semmi... csak én. - válaszoltam.
- Értem, ha gondolod segíthetnék...
- Miben?
- Hogy elfogadjanak. - mondta számára teljesen világos és egyértelmű dolgot.
- Ha idáig nem kellettem, hát most se.  Ha megbocsájtasz... - kerültem ki.
- Katarina! - szólt utánam... jé tudja a nevem.
- Igen? - fordultam vissza, három lépés után.
- Sajnálom, nem volt szép tőlem... de veszélyt jelentettél mindenkire.
- Akkor nézd meg ez után. - mentem tovább. Nem érdekelt... se ő se mások. Nekem elegem van. Bár át mehetnék egy másik iskolába.... de nem azt nem lehet.
Mikor beléptem a terembe, a tanár elhallgatott, a többiek sem beszéltek én a szokásos helyre ültem. A csengő megszólalt kezdetét vette az izgalmas irodalom óra... némi iróniával persze... Beszélt a nagy költőkről... akik inkább szentek voltak a szemébe.. én meg rajzoltam a nagy pusztaságról, egészen addig, még kopogtattak.
- Jó napot! Elnézést a késésért. - jött be egy ismeretlen srác.
- Jó napot!  Maga Mr... - mondta, vagyis inkább kérdezte.
- Caleb Ross. - fejezte be az idegen.... aki nem volt ide való.. akár csak én.
- Akkor Caleb, ülj oda! - mutatott a mellettem lévő üres székre. Hangos moraj keletkezet. A fiú mellém ült.
- Nyugi nem harapok. - mondta.
- De én igen. - mosolyogtam rá.
- Észben tartom. - fordult előre... felvágták a nyelvét... de ezt a szemet ismerem.... valahonnan....
 -------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egyre inkább nem szeretek álmodni. Mindig valami furát álmodom és nem tudom miért. Mi az oka, de kezdek félni és, amit Carla adott könyv arról is csak említés van ilyesmiről.... Félek.