4. rész - Vérfarkas verem

- Jó napot! - köszöntem Tom anyukájának, mikor ajtót nyitott. Bele szagolt a levegőbe és szemmel láthatóan  megdöbbent...igen én vagyok az egyetlen gyámoltalan ember, aki olyan hülye, hogy ismeretlen vérfarkasokkal teli házba tölti az szabad idejét. Persze egy idióta töri verseny miatt, ami büntetés.
- Szia.... Tom, itt a barátnőd, aki ember.- szólalt meg az asszony egy kis idő múlva... a sok után.
- Nem az és köszönöm anya... - lépett elém. - Szia, gyere be!
- Szia, még átgondolom. - néztem az anyukájára, aki a konyha felé tartott.
- Ne félj, már ebédeltünk. - mosolygott.
- Jah, de a vacsora még hátra van.
- Addig úgy is végzünk. Gyere! Nem hozhatom ki a szobámat! - valaki nagyon vicces kedvébe van..
- Legyen. De vacsorára eltűzök.- léptem be.
- Anya, Katarina, itt vacsorázik. - jelentette ki, győzedelmes vigyorral.
- Jó rendben. örülök, hogy egy barátosat legalább megismerhetek. - közbe akartam szólni, de tényleg nem volt még itt senki? Akkor nem illik le lépni...
- Ezért még számolunk. - mondtam halkan- És köszönöm, de igazából én nem szándékoztam maradni. - vallódtam be, ha már ez a stréber kínos helyzetbe hozott.
 - Ugyan farkas családba nevelkedtél. - mondta az anyukája.
- Igen, de más ház, más szokások. - léptem be a konyha küszöbön, így pontosan két fenevad közt álltam, bár most nem tűntek annak.
- Ha ők nem bántottak mi sem. - fogta meg a vállam Tom édesanyja. Elmolyosodtam.
- Menjünk, írjuk meg a versenyt.- mondta Tom és a lépcsőn felfelé vette az irányt.
- Fent?  Nem lehetne lent? - kérdeztem a lépcső alján.
- Te betoji vagy? - tett fel egy találós kérdést.
- Nem, csak nem szoktam idegenekhez járni. - válaszoltam.
- Az osztálytársad vagyok 6 éve.
- Jó, de az osztálytárs nem egyenlő a nem idegennel. Nem beszéltünk, tehát idegen vagy.
- Minden érthető, de gyere nem bántalak.
- Jó. - adtam be a derekam. Felvezetett a szobájába, én meglepődtem, nem erre számítottam. Kicsi de mégis tágas, nagy ablak és sok fény szűrődik be. Az ágy szépen megvan igazítva, a polcon könyvek sorakoznak, itt-ott egy-egy porcelán vagy kerámia dísz. Gondolom valamilyen emlék.. A szoba színe világos pasztell barna, a szőnyeg már sötét, de ugyan ebben a tónusban. A falat képek díszítik. Fiúsan, de ízlésesen. Még nekem is tetszik. Kellemes kis szoba.
- Nem..ki csodáltad magad?
- Igen. - mosolyodtam el.
- Várj....Te most mosolyogtál? Te tudsz mosolyogni?- viccelte el.
- Igen. Van amikor. - váltottam ismét közömbösre.
- A mosoly jobban áll. Szeretnél valamit megnézni?
- Nem. Ki festette a képet? Tehetséges. - mérlegeltem egy falon lógó alkotást.
- Én.
- Te?- kérdeztem vissza.
- Igen, én. Egy hobbim.- mondta.
- A tanulás mellett?
- A tanulás helyet. - a válaszra felhúztam a szemöldököm.
- Értem. Nem rosszak.
- Vékony dicséret.
- De őszinte.- vágtam ki magam.
- Lehet. Elolvadtad a könyveket?
- El.
- Jó, én is szóval kezdhetjük is.- Neki álltunk  a feladatnak és a kérdéseknek, a teszteknek és egyéb lenyűgöző, iszonyat unalmas társaiknak. Egy dologra rá jöttem. Volt okom félni ettől a farkas veremtől.. félelmetes, hogy milyen okos Tom.
- Nem is vagy buta. - állapította meg.
- Ki mondta, hogy az vagyok?
- Mindenki.Sosem jelentkezel, a dogáid közepesek, meg jók, sohasem figyelsz. Mindent nagy ívből kikerülsz, hogy ne használjak más szót.- sorolta a tényeket.
- Igaz, de nem azt jelenti, hogy buta vagyok.- világosítottam fel. Mr. Nagy okost, majd hozzá tettem: - Rólad meg azt terjesztik, hogy stréber vagy.
- Lehet, de én nem foglalkozok velük.
- Mintha én azt tenném.. - morogtam.
- Készen vagytok? - kiabált fel az édesanyja. - Kész a vacsora!
- Igen anya! Gyere!- ragadta meg a karom.
- Egyedül is tudok menni, nem kell húzni.- rántottam ki magam.
- Bocsi. Itt vagyunk.- szólt az anyukájának.. mintha nem látná...
- Gyertek csak! Kate, szereted a rántottát?
- Igen.
- Akkor jó. Foglalj helyet! - mondta, de Tom már le ült. - Fiam, nem lennél illedelmes.
- De, Katarina  hova akarsz ülni?
- Maradj csak. Nekem jó lesz itt. - ültem a hozzám legközelebb elhelyezkedő székre.
- Tessék! - anyukája elém tette a tányért.
- Köszönöm. - mikor mid helyet foglaltunk jó étvágyat kívántam. Miután vége volt a vacsorának segítettem anyukájának rendet tenni, közben kérdéseket tett fel, amire nekem kellett válaszolni.
- Kate, mond csak jóba vagy a fiammal?
- Ami azt illeti, csak jóba vagy a fiammal?
- Ami azt illeti senkivel nem vagyok jóba  az osztályból senkivel, se a suliból. Én kívül álló vagyok és Tommal sem szoktunk beszélni, csak a töri büntetés miatt vagyok itt. - válaszoltam őszintén.
- Értem. Azért remélem sűrűn látlak.
- Köszönöm, én is szeretnék még önnel találkozni.- Mikor indulni akartam Tom felajánlotta, hogy haza kísér. Elfogadtam, bár nem tudtam, hogy mi a veszélyesebb egy farkas anyuka és a fia egy házban, vagyis egy vérfarkas verem. Vagy éjszaka haza sétálni egy vérfarkassal.... aszem én se vagyok teljesen normális.
- Tudod nem is vagy olyan vészes. - mondta egy kis idő múlva.
- Kösz, te is jobb vagy, mint amilyennek leírnak.- mosolyogtam.
- Ha gondolod máskor is eljöhetnél.
- Rendben, még átgondolom. Itt vagyunk. - mondtam.
- Még valami.... Köszönöm. - mosolygott.
- Mit? Egyébként nincs mit.
- A mai napot.
- Áhá... nincs mit. Szia és jó éjt Tom.
- Neked is Katarina. - köszöntünk el egymástól. Hát ilyen volt a mai napom... ami a vérfarkas vermet illeti nem volt olyan vészes. De még is veremnek éreztem, hogy ők minek? Azt már nem tudom, de erre jó Szeptember utolja, késő este.... pontosabban 10 óra.. hogy a veremből egy kalitka vagy egy odu legyen... ki tudja semmi nem lehetetlen. Ez volt ma... rémületes mert túl éltem.

3. rész- Valami más

Szeptember 9.
Amint kiderült, hogy én öltem meg Brad egy kicsit kiakadt. Reggelre már higgadtan kezelte a dolgokat. Éjjel még eltüntettük a hullát..
- Jól vagy?-  kérdezte egy kávé társaságában.
- Igen. Csak olyan fura érzés... - mondtam és közben kiszolgáltam magam egy forró csokival.
- Tudom, de azt nem  tudom elhinni, hogy Te öltél. Ez olyan fura hiszen te ember vagy és a jobbik fajta és magadtól megöltél egy vérszomjas vámpírt, akinek a vérében régi középbirtokosi erő csörgedezett.
- Tudom és én is nehezen hisszem el... de elkappot valami kisértés, és vagy az ő élete vagy az enyém...
- Értem, most menj suli...
- Igen tudom. - mentem vissza fel az emeletre. Majd mikor elkészültem a hátsó ajtón távoztam..
- Most megvagy!- fotózott le Brad.
- Hé! - vigyorogtam rá egy fánál és készített még egy sorozatot.
- Na menj! Nekem is forgatásra kell mennem.
- Szabad ezt? - néztem rá.
- Mit?
- Egy farkasnak emberekközé menni.
- Én is kérdezhetném, hogy egy embernek, magunk fajtával lenni.... - vágott vissza.
- Jogos, de most megyek, ha nem gond. Pápá tesó és légy jó színész! - pusziltam meg.
- Te pedig ne kerülj bajba!
- Nyugi! - vihaqroztam ki a kapun. Egy szokásos és szinte rendszerinti késéassel kezdtem... szóval Futás.... Be értem nem késtem el. Szuper. Már csak a mai napot kell túlélnem. Hát hajrá nekem.
Nem sok mindent ténykedtem. Rajzoltam... természetesen. Viszont a szünete már megint oda jött az a balfácán.
- El kell kezdenünk a közös felkészülést, mondjuk ma. - zökkentet ki  Tom a magányból.
- Jó. - válaszoltam és folytattam a rajzolást.
- Mimor? Kinél? - kérdezte...iszonyatos buzgó mocsing.
- Pasz és pasz. - mondtam.
- Oké, Négyre legyél nálunk.Ha nem tudod, hogy hol lakunk akkor Brad majd elhoz. - ájánlodta fel.
- Ok. Még valami? - néztem fel a papírból.
- Igen... jó a rajzod. - mosolygot és jobban szemügyre vette a kreálmányom.
- Köszi. - motyogtam.
- Nincs mit, Akkor 4-re nálunk. Szia!- hagyott magamra. Valami " Heló!" félét morogtam az orom alatt, de semmi többet. Remélem Tyler nem lesz ott... így is elég egy utálóval, aki mellékesen egy vérfarkas össze zárva lennem... mint valami börtön.
A napnak az iskolában töltött töbi részébe megint csendes, békés egyedül létemben firkáltam a vázlat füzetembe, vagy az adot tantárgy füzetébe, de ez mellékes.  De a ceruza nyomataim most borúsak és sötétek voltak.. olyanok mint az éjjszaka. Öltem és nem tudom megmagyarázni.. jó persze vagy ő vagy én.. de ez a fura érzés.. a félelem, az a bizonyos édes érzés és a bizonytalanság, kétségbe esés de egyben mámor érzése kavarog egyszerre, mind ez mivel meg öltem egy vérszívót, egy vámpírt. Rémületes, de még is varázslatos... Értem én ezt? Nem, csak azt, tudom, hogy most  valami megáltozott ott legbelül. A szívemben. Rosz és jó, furcsa és egyértelmű... ez mind a gyilkosság mellék hatása? Vagy csak a körülvevőké. Gyilkosok mind, a vámpírok, a vérfarkasok...a családom, a boszorkányok, az angyalok nem.... de a fúrják igen. A démonok már elő sem merészkednek.. a varázslók pedig harcra készen figyelnek. Ez az én elvarázsolt világom, az én elvarázsolt életem... Kész mágia börtönben élek... áprópó börtön.. mennem kell egy másikba. Tom-hoz.

2. rész - Vérszomj

Felmentem megírni a leckét és azt a nyavalyás töri esszét eltöltöttem vele egy kis időt, pontosan este nyolckor vágtattam le a nappaliba.
- Kész vagy? - kérdezte.
- Igen.
- Jó, akkor mehettünk. - mosolyodott el és indult a dzsekiért.
- Szerintem nem jó ötlet... - próbáltam meggyőzni.
- Miért ne lenne az? Ne légy betoji.... nem lesz gond. Megvédlek. - erőlködött.
- Jó veled megyek, de csak azért, hogy ne kerülj bajba. - mondtam és indultam utána.
- Nem te vagyok... mosolygott.
Éreztem, hogy nem kellett volna elmenni teliholdkor, de persze nem kell rám hallgatni. Telihold van és ráadásul csillagos is az éj ez sosem jó.
- Mond, miért kellet? Nem érted, meg hogy már megint baj lesz? - néztem rá mikor oda értünk.
- Sajnálom.... menj haza és ne aggódj! Ne szólj anyáéknak!- utasított.
- De..
- Nem! Eredj innen!- mordult rám és szemfogait kivillantotta.. szeme komor feketére váltott a világos kékből.
- Jó, de nem szívesen. - mondtam és elindultam. Tyler és Tom egymás nyakának eset Brad állt közéjük, mivel ő a legidősebb az iskola ezen fajtái közül. Mély nyomot hagyott a vállán ez a kis küzdelem a két fiú közt. Én csak ezt láttam, majd elindultam, természetesen nem haza, hanem egy mágikus helyre, ahova teliholdkor mennek a mágikus lények.
Ez az itteni múzeum, szerencsére éjjel is nyitva szokott lenni. Hát lássuk... mikor oda értem egy ismerőssel találtam szembe magam.
- Hát te kislány? - kérdezte az a felsős lány akivel ma futottam össze, a szeme vörösen izzót a holdfényes éjszaka miatt, akárcsak a társaié, kitűntem közülük a kék szememmel.
- Itt vagyok.- vontam vállat.
- De te nem vagy közénk való! - morogta.
- Én nem de a családom igen. - sziszegtem.
- De ők nincsenek itt, hogy megvédjenek!- szólt egy vérszivó az engem körbe vevő tömegből.... vér szemet kaptak.... végem.
-  Nem félek tőletek! - jelentettem ki.
- Pedig kéne... - közelebb jött egy pasas és rám vicsorgott, a szeme már vérben úszott.

- Tőled? Ugyan.... te félsz az ezüsttől nem? - néztem a kezemre, amin egy köröm gyűrű volt, még apától kaptam, hegyes és ezüst... ellenük hatásos.
- Igen? - felém ugrott, de az ismeretlen ismerős, azaz a felsőbb éves lány ellökte és rá vicsorgott. A teremben lévő vámpírok mind meghátráltak.  A boszorkányok taps viharban törtek fel, mások figyelték a közelgő eseményeket. Volt ki azt skandálta, hogy öljenek meg. Változatos Diák sereg...Mély morgás hagyta el a megmentőm torkát.
- Ha bántjátok, meghaltok! Ő az enyém. - vicsorgott a fajtájára és a terem többi tagjára.
- A tiéd? Nem vagyok tárgy! - álltam ki az igazam mellett.
- Te meg korra hülye vagy! Az életedet féltsd ne a büszkeséged! - szólt egy hang a tömegből. A lány vérben izzó tekintettét az arcomra irányította, majd minden szó nélkül a karomnál fogva kirángatott az épületből a sötét utcára. Itt még ijesztőbb volt, de legalább egy van, aki a halálomat akarja.
- Meg akarsz ölni? Hát jó tessék! Próbáld csak meg! Nem tudod kivel állsz szemben! - próbáltam javítani a helyzeten.
- Te mindig ilyen hülye vagy? - kérdezett meg, a szemfogait már nem mutogatta, de a tekintette még mindig vörös volt.
- Én? Hülye? Nem! - vágtam rá.
- Pedig úgy tűnik. Meg is ölhetnélek, és hidd el nagyon kívánom a véred. - mondta.
- Akkor miért nem teszed? -kérdeztem meg, egy teljesen érthető dolgot. Mosolyra húzta a száját és kivillant a hegyes büszkesége, a méregfoga.
- Mert annál többet érsz, hogy megöljelek.
- Igen? Ez új! Ezt nem tudtam. - mondtam.
- Te vagy az egyetlen, aki nem rendelkezik mágiával az iskolánkban, bár tény, hogy korcsnak születtél, de valami más benned, mint az átlag emberben. De még sem vagy se angyal, se vámpír sem boszorkány se semmi mágikus teremtmény, de ami a legmeglepőbb vér farkas sem vagy... pedig ez a ti családotokban természetes. Kék vérűek vagytok egy királyi vér farkas család.. kivéve téged... te ember vagy... ez nem normális. - adta elő a filozófiáját, már rendes szem színnel... barnával.
- Jah... korcs vagyok. - mondtam.
- Téged nem érdekel miért?- tett fel egy teljesen jogos kérdést.
- Nem... már hozzá szoktam, hogy más vagyok. - mondtam.
- Jó.. ha még is keresd Maya  Gilbert-et és Carla Jefershon-t. Pá! - ment el és kis idő múlva eltűnt az éjszaka sötétségébe.  Én haza mentem, az úton sok furcsa alakkal találkoztam, köztük  a családom fajtájából is. Ők elkerültek. Halndókkal, kik ügyet sem vettettek rólam, olyan voltam mint ők számukra nem kivül álló. Találkoztam még egy mágikus csoporttal, de ők sem vettek számba és nem estek a torkomnak és nem akrtak lógni látni. Még szerencse.
Mikor haza értem meglepődve tapasztaltam, hogy Brad még mindig nincs itthon,de s azsobámból fény szivárgott ki. Pedig a villanyt le kapcsoltam.
Egy sötét alak a szobámba várt. Egyszer láttam. Ő volt a vérszívó tömeg egyik tagja a múzeumból... nem tudom mit akar, de sejtem.. a véremet.
- Mikor megéreztem a szagod vérszomjat kaptam. - ragadott meg, és a szemfogát az ütőerem felé helyezte. - Utolsó kívánság? - lehelte éreztem, hogy arra vár, hogy a szemfogát a bőrömbe vésse és érezhesse, megkóstolja a véremet. Ízlelje azt, megszerezze a testemben keringő utolsó cseppjéig.
- Dögölj meg! - szúrtam a hasába az ezüst körmöm. Ő összerogyott és a földre eset. A szorításából kiszabadultan a tőrömért nyúltam. Ezüst volt a pengéje és sötét szürke a  markolata, aminek a végén a családunk ősi címere díszelgett.
- Ravasz és vakmerő... a véred is ilyen édes? - kérdezte, majd fel egyenesedet és felém tartott. Minden lépése kiért és céltudatos volt, nem foglalkozott az oldalán szerzet friss sebbel, de tudom, hogy belül fájt neki és szinte éget a vére, az ezüsttel érintkezve. Így is kell... egy rohadt vérszívó!
- Ne játszadozz egy Gordonnal! - mondtam neki, miközben a tőrt magam elé emeltem.
- Egy halandó nem állíthat meg! - mondta és felém ugrott egyenesen a tőrbe, rögtön a földre rogyott én ledobtam a véres tört. A tekintettem a támadómra tereltem. Vérben úszott a teste utolsó pillanatai voltak hátra, de ordított, már emésztette a fájdalom és kín, amit én okoztam neki.
- Ez a vér szomj átka!- néztem le a haldokló vámpírra, közben kinyílt az ajtó és be sétált Brad.

1. rész - Baj születik

Szeptember 8.
Ma feltétlenül fel kellet kelnem??? Attól tartok igen. Tudni kell reggeli készülődésemben 3-szor rúgtam bele valamibe, ha ez nem elég még egy kellemes idő töltésemet is gyakorolnom kellet.... a suliban az órákon való üldögélés... egész órán rajzoltam. Igen természetesen egy farkast... ezt egy átlagos történelem órán játszódtam el.... Mikor a tanár fel szólított kapkodtam a fejem...
- I..igen? - kérdeztem.
- Válaszolnál a kérdésemre? - tette fel az újabb kérdést.
- Persze. - mosolyogtam, amit ő szemmel láthatólag nem díjazott.
- Várom a választ. - türelmetlenedet, az osztályom többi tagja hangos morajban tört fel.
- Mi volt a kérdés? - kérdeztem meg.
- Katarina, miért van az, hogy maga soha nem figyel az óráimon?- nézet rám.
- Mivel unalmasak. - vázoltam fel egyszerűen...
- Nagyszerű, de nem lehetne, hogy nem rajzolgat és ha felszólítom értelmes választ ad? - kérdezte...valami kérdés megszállott.
- Igyekszem.
- Jó, kezdheti egy plusz házi feladattal.- na remek...
- Mivel?
- Mondjuk ír egy 3 oldalas esszét a felvilágosodásról... de inkább legyen 6 oldalas. - mondta és mosolygott. Én kénytelen voltam felírni a füzetbe. - Remek, ti pedig elmehettek. Katarine, magának adok még egy plusz el foglaltságot az idei évre... - mondta... tessék.... ez már szívás. Töriből mindig 4-es voltam, de sose szerettem és mint az iskolában töltött időm nagy részében most is mással voltam elfoglalva nem az órai anyaggal... és még valami extra dolgot is kitalál.
- Igen? - mentem a tanári asztalhoz.
- Verseny lesz, ahol 3-val fogtok együtt dolgozni. - mondta és lám...meg van kikkel leszek..
- Szuper...de én 4-es vagyok töriből. Miért én megyek? - kérdeztem meg, de kár volt.
- Mert én ezt mondtam. Tyler-el és lássuk csak... igen... Tommal leszel egy csapatba. - mondta mire a két fiú sem volt elragadtatva.
- Remek. - morogtam az orom alatt.
- Nem lehetne valaki más? - kérdezte Tyler.
- Nem.
- Miért? - én már sejtem a választ.... " Mert én azt mondtam".
- Mert én azt mondtam. Egyébként meg bukásra állsz. Ezzel javíthatsz.
- És én tanár nő? - kérdezte Tom.
- Te okos vagy és nem akarom, rájuk bízni az iskola sikerét.... akkor bukás lenne. - milyen kedves legalább őszinte. Tom mosolyra húzta a száját.
- Tessék, ilyen feladatok lesznek. - adta át a lapokat. - Itt vannak a könyvek amiből felkészülhettek. - nyomot a kezünkbe 9 könyvet.
- Mikor lesz a verseny? - kérdezte Tyler.
- Ha hiányozni akarsz elfelejtheted hétvégén lesz... és 2 hét múlva. - mondta.
- Még valami, amire szükségünk lehet? - kérdezte Tom.
- Az össze fogás, a csapat munka, szóval beszéljétek meg, hogy mikor üléseztek a verseny ügybe.
- Hány fordulós lesz? - kérdeztem meg.
- 12. Na de sicc.... - zavart ki minket a teremből.
- Ez a te hibád te szőke liba... - mordult rám Tyler.
- Senki nem kérte, hogy bugdácsolj. - vágtam a fejéhez.
- Fogyatékos! - hagyott ott minket és le tette az egyik padra a nála lévő könyveket. - Rám ne számítsatok!- viharzott el a tömegben. Tom-mal egymásra néztünk.
- Te is elmész? - kérdezte.
- Nincs akkora mázlid. Olvasd ki azt a négyet. Enyém a másik öt és holnap megbeszéljük, hogy mit produkáljunk. - fogtam magamhoz még 2 könyvet.
- Ennyi? Ezzel nem lehet elintézni egy versenyt. Mellékesen meg ki mondta, hogy te vagy a csapat kapitány.- ennyit arról, hogy gyorsan letudom a dolgot.
- Jó akkor legyél te az... de én most megyek. - indultam el, de már megint nem bírt a szájával.
- Most nem erről van szó, hanem, hogy nem hallgattál meg. Nem érdekel, hogy ti mit csináltok a magán életetekbe, de én szeretnék a továbbiakban is kitűnő maradni. szóval ezt a versenyt ne rontsátok el. Egyébként én mondom meg, hogy mit csináljunk, mert nekem nagyobb tapasztalatom van a versenyek helyén. És.. -csak mondta és mondta.
- Befejezted? - kérdeztem meg a tökéletesség megtestesítőjét Tom Pettershont.

- Nem. Szóval ott tartottam....
- Nem érdekel. - sétáltam el és szerencsére neki ütköztem az egyik balfácánnak a felsőbb évfolyamról.
 - Vigyázz kislány. Fel nézhetnél. - mordult rám.
 - Bocs én a földön járok.... nem a fellegekben. - kerültem ki.
- Várj! - szólt utánam.
- Igen? - néztem vissza a lányra.
- Te... nem Brad Gordon húga vagy?
- Nem.....
- Pedig hasonlítasz rá.
- Mivel a húga vagyok. - hagytam ott. Ismerem ezt lányt látásból.... de soha nem érdekelt...
Tom még ma egy párszor jött, hogy megkeressen a verseny ügyében de mindig ott hagytam. Tyler és a haverjai röhörésztek rajtam... lányok... nos arról inkább nem nyilatkoznék, mert nem csak én rajzolok az órákon  hanem az egész osztály...rájuk nem szólnak csak rám persze.... de hát ez van ha kirekesztet vagy. Ők nem kapnak külön feladatot. Sőt még meg is dicsérik őket.. Jó persze az sem mellékes, hogy ez rajz órán volt. Mikor haza értem Brad éppen kaját csinált.
- Mi volt ma? - kérdezte.
- Iskola.
- Nem ott vagy, szóval ne beszélj így. - szólt rám.
- Igaz sajnálom. Törin megint rajzoláson kaptak és 6 oldalas esszét kell írnom, de versenyre is kell mennem. Valamint az egyik lány rád kérdezett, és nem tagadtalak le... másodszor. Az osztály még mindig utál, de nem gond. És neked milyen napod volt? - érdeklődtem.
- Jó. Kaptam egy film szerepet.
- Gratulálok. Öleltem meg.
- Köszi... megint teli hold lesz. Meg nézzük? - tette elém a spagettit.
- Nem hagynám ki, de tudod, hogy a múltkor is majdnem megjártuk.
- Igaz. De olyan izgalmas. - vigyorgott.
- Tudom. Majd még meg látom.
- Rendben. Anya írt. Olaszországban vannak  és valami ajándékról beszélt.
- De jó nekik, mikor jönnek haza?
- Nem tudom, azt nem mondta, de azt igen, hogy hiányzunk. Meg azt is, hogy ne légy olyan kemény.
- Mindig ezt mondja. - gyömöszöltem egy adag tésztát a számba.
- Gyere már el... szorkakózni akarok.
- A barátod... pl. Tyler sem kedvel és én nem vagyok oda való. - mondtam két falat közt.
- Gyere már el.. tudom, hogy te is szereted.
- De nem vagyok közétek való az ő szavaival élve fogyatékos vagyok.- pusziltam be a tésztát és a szószt.
- Gyere már el! Kérlek! Rég szórakoztam már.
- Jó legyen.. de csak, hogy legyen aki leállít.
- Oké. - húzta mosolyra a száját. - Menj írd meg azt a törit.
- Ha nagyon akarod. - pusziltam meg. Brad-el két év van köztünk, de személy szerint nagyon szeretem, persze talán az ok, hogy én vagyok a kakukk tojás a családban...sőt még az iskolában is.. ezért hívnak fogyatékosnak is.... hát igen ez van ha az ember halandó.



~Lábjegyzet:
Sziasztok! :)
Ha már elolvastátok kérlek hadjátok egy megjegyzést és oldalt szavazatok. Bármilyen megjegyzést és véleményt szívesen veszek. Remélem várjátok a folytatást. Mert ez a történet már megírodod... de most kap publikációt.
Pacsi :)

Prológus....

Nem lehet mindenki menő, nem lehet mindenki kiváltságos és nem tartozhat az iskola bálkirálynőihez, sem az észlényekhez, sem a sportolókhoz, de még az átlagosokhoz sem.
Van valaki akit még a kirekesztettek is eltolnak maguktól. Ez vagyok én.
Kiskorom óta más vagyok mint a velem egykorúak, más érdekel és mást tartok fontosnak. Mindig igyekeztem barátokat találni, de mit rá jöttem csak én igyekeztem és ők nem. Nem érdekelte senkit ki vagyok és mit akarok, honnan jöttem és hová megyek. Nem itt mindenki magáért felel....
Hát én is így tettem. 

Az első két évben igyekeztem, hogy befogadjanak, hogy ne zárjanak el a maguk világától, de mára már rá jöttem, hogy én nem vagyok ide való. Mindig egy dolog érdekel és csak az éltet. Ez tesz erőssé és sebezhetővé.
Ez mondja meg mit tegyek és hogyan tegyem. Ez a lelki nyugtom és egyben a lelki viharom. Ez vagyok én.... ilyen is olyan is.... mint az érem két oldala. Ha kell nagyon erős, de ha lehet nagyon gyengéd. Ha akarják harcra kész és győzelemre éhes, de legbelül egy cseppet sem veszélyes. Ilyen vagyok... tűz és víz. Fehér és fekete....de mindig őszinte.
Ez lennék én Katarina Gordon, a nagy bajkeverő.... a nagyszájú, a bunkó, a paraszt és egy balfácán nem mellékesen az idióta,a fogyatékos és a szemétláda... ki-ki hogy ismer... de csak Kate a kiváltságosoknak.
Ez az én történetem, itt nem a szürke kis egér lesz a suli szépfiúja kedvese, itt nem egy bálkirálynő meséli el mindennapjait, és nem egy átlagos lány számol be az életéről. Nekem más csodám lesz... más kalandom... és a legfontosabb más lesz a valóságom. Mert én  is más vagyok.



~Lábjegyzet:
Sziasztok! :)
A történet kitalált eseményeken alapszik,talán egy-egy részletet ragad ki a való életből.Trágár kifejezések és felnőtt tartalom elő fordulhat a részek között.Elnézést.Minden megjegyzést és feliratkozót szívesen várok.Remélem az írásom elnyeri a tetszéseteket.A részek hosszúságát és megjövetelét nem tudom pontos időhöz kötni.Sajnálom.Várom a véleményeket/vissza jelzéseket.