Záró gondolatok

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, ki bíztatott és olvasta ezt az írásom. Az első blog, amit nem a történet közben fejeztem be.
Meg kell hagyni jó érzés és ennek a blognak története van.
Igazság szerint 80 rész van megírva, de 50 rész nem kerül nyilvánosságra. Bizonyos okok miatt. Így a történet lehet, hogy hiányosnak tűnik. De igyekeztem a fő momentumokat bele írni és élvezhetővé tenni. Ha ez nem sikerült sajnálom.
Egyes szereplők, csak egyszer szerepeltek benne, vannak, kik kisebb szerepet kaptak. Vannak állandóak és vannak sorsfordító karakterek is.
Köszönöm nektek a több mint 1200 megtekintést, mert nekem ez is sokat jelentett.
Köszönöm z 5 követőt.
Köszönöm a 33 bejegyzést és a 19 megjegyzést.
Köszönöm, hogy itt voltatok olvastatok.

 "Nem lehet mindenki menő, nem lehet mindenki kiváltságos és nem tartozhat az iskola bálkirálynőihez, sem az észlényekhez, sem a sportolókhoz, de még az átlagosokhoz sem"
- Írtam még az elején. Kate tényleg nem tartozott sehová, de a blog végére, mindenhová tartozott még is. 

"Kiskorom óta más vagyok mint a velem egykorúak, más érdekel és mást tartok fontosnak. Mindig igyekeztem barátokat találni, de mit rá jöttem csak én igyekeztem és ők nem. Nem érdekelte senkit ki vagyok és mit akarok, honnan jöttem és hová megyek. Nem itt mindenki magáért felel....
Hát én is így tettem. "
 - Valóban eleinte lenézték, nem tudták hova tenni ezt a lányt és az életét sem. Különleges családja volt. Különös élete és ő maga sem volt átlagos. Más volt, mint mások. De még is egy közülük.
Lettek barátai, megtudta a múltját, jelenét és jövőjét. Lett egy igazi élete.

"Ez lennék én Katarina Gordon, a nagy bajkeverő.... a nagyszájú, a bunkó, a paraszt és egy balfácán nem mellékesen az idióta,a fogyatékos és a szemétláda... ki-ki hogy ismer... de csak Kate a kiváltságosoknak."
 - Lettek kiváltságosok. A családja is elmondott neki mindent. Kiderült, hogy létezik egy kötelék, a szerelem. Kiderült, hogy léteznek érző szívű mágikus lények és ő is egy közülük. Hát ez lett ő. Meg lett sorssal és feladattal.

"Ez az én történetem, itt nem a szürke kis egér lesz a suli szépfiúja kedvese, itt nem egy bálkirálynő meséli el mindennapjait, és nem egy átlagos lány számol be az életéről. Nekem más csodám lesz... más kalandom... és a legfontosabb más lesz a valóságom. Mert én  is más vagyok."
- Ki a suli szépfiúja? Nem tudni,talán Tyler a focista, aki Maya kedvese lett az eredeti történet végén. Talán Tom, aki egy másik lánnyal jött össze. Talán Carla pasija, akit nem ismertettek meg ebben a blogban. Esetleg egy másik srác a suliból, de az sincs kizárva, hogy Caleb volt az, aki ellopta Katarina szívét.
- Bál nem volt, így bálkirálynő sem, csak egy bizonyos hercegnőről volt szó a történetemben.. Anabelről, ki olykor borsot tört a főhös orra alá, megbántotta őt, olykor talán meg is alázta. Az oka mindennek egyszerű, kell mindig egy gonosz szereplő, egy aki felrug mindent, megcsúnyitja a mindennapokat. Miért? Mert az életben is így van.
- Átlagos lány nem is volt ebben, talán a mágikus lányok lehettek átlagosak... ebben a suliban biztossan, de  Kate barátai nem voltak átlagosak sohasem, egyébként is szerintem nincs átlagos ember. Mert mindenki különleges a maga módján és persze egyéni. ;)
- Meg lett a csoda... szerelem, barátok, múlt. Meg volt a kaland. Meg lett a valóság. Kibogozódtak a szálak is, amik megkutyulták a történetet. Mindenre fény derült. Egyedül Katarina szüleit nem ismerhettétek meg. 
Most már azt is elárulhatom, hogy miért lett Gordon helyet Gorodon Katarina neve, ha a család többi tagjáé más... mert elgépeltem... de pszt.....;)

A szereplők idézeteinek tartalmát is felfedem...

Katarina Gorodon:

A történet főszereplője.
" A farkas nem bánt ő egy félre ismert ragadozó" 

- Valóban egy vérfarkas a történet főhőse, de kiderül részéről is, hogy a bunkónak és beképzelt disznónak hitt Tyler, egy kedves srác, akivel van egy közös kalandjuk. A vadgesztenyés napon.

Carla Jefershon:

Az író palánta.
" Soha nem tudhatod, mit hoz a jövő."

- Carla nem tudta, hogy minek lesz a részese, mikor Maya elmondta neki, hogy mit talált ki, hogy segítsenek Brad húgának. Igen annak a Brad húgának, aki a legnagyobb vérfarkas ként is emlegetnek a suliban. Egyébként mindennek oka, hogy Carla tudjon egy tökéletes és hiteles könyvet írni a világukról és megismerhesse a vérfarkasok igazi sorsát.

Maya Gilbert:

Az évfolyam tánc bajnoka.

" Az éremnek két oldala van... jó és rossz, te döntöd el melyiket veszed fel."
- Igaz, hogy nem sok minden derült ki a tánctudásáról, ezért elnézéseteket kérem. Hogy miért pont ez  az idézet az övé? Mert Tyler-rel pont így jártunk. Megismertük mindkét oldalát, persze mindez rögös úton sikerült. de meg lett.
Miért ajánlotta fel a segítségét Kate-nek? Mert ő is tudja, milyen kirekesztetnek lenni. A családját egy vámpír ölte meg és még régen Brad mentette meg a lányt. Elvitte egy másik családhoz, akik vámpírt faragtak belőle.

Tyler Mattshon:

A foci bajnok, a pálya ásza.

"Maradj hű magadhoz."

- Nem sok minden derült ki a foci tudásáról. És nem publikáltam meccses részeket. De azért remélem nincs harag. Maradj hű magadhoz egy kedvenc mondatom, és ez a srác döbbentette rá Kate-t, hogy valóban így kell lennie. Megmutatta igazi oldalát neki. Meg mutatta, hogy nem is olyan rossz ő. És később a barátnőjét is otthagyta az állandó rossz májúsága miatt. A foci csapatott is ott hagyja és később a tanulásra is több igényt fektet.

Tom Pettershon:

Az okos fiú, a szép fiú...

" Ön magunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legcsodálatosabb találkozás."

 - Valóban a suli egyik leghelyesebb srácának tartsák, aki még okos is és a tanulással is foglalkozik valamicskét. Az ő idézete is az aranyfarkasról szól. Kate-ről, mivel látta mindenki, azt, min ment át a lány, hogy megtudja ki is ő igazából. Sikerült-e? Szerintem igen.

Caleb Ross:

Az új srác...

"Titkok olykor a legveszélyesebb játékok."

- Caleb az első pillanatban megkedvelte a főhőst. Beleszeretett, ezt egy darabig titkolta, ez lett az ő játéka. Ennek veszélyességi oldala a vérfarkassá válása lett. Nem sok minden derült ki róla, de azt elmondhatom, hogy egy tökéltess pasi... legalább is nekem.

-Ennyi-

 BÚÉK!!!

Köszönöm nektek! :) 

30. rész - Ébredés

Január 30.
-Sajnálom, hogy most tudtam csak erőt venni magamon, de most végre el kell hogy mondjak neked mindent. - állt elém Caleb.
- Mi az? Mit kell megtudnom? - néztem rá, nem tudom hogy a félelem az izgatotság hány ezernyi árnyalata járta át a testem és a lelkem. Nem tudom, mennyiver hevesebben kezdet verni a szívem, de az igazság engem is érdekel.
- El kell mondanom valamit. - nézet rám.
- Oké Caleb, de mit?
- Ezt. - csókolt meg. Abban a csókban tényleg elmondott nekem mindent. Benne volt, hogy mit érez irántam, benne volt a gondolata és minden egyéb. Ő volt maga a csók vagyis a csók volt ő. Hirtelen felszisszent.
- Mi a baj? - néztem rá, miután szét váltak az ajkaink.
- Ezt nem tudom elmondani, csak megmutatni.
- Majd mi elmondjuk.... -lépet oda Tom és Tyler. Ők ketten minden szó csata és társai nélkül... kezdek félni és megijedni.
- Mi az? - járt a szemem a három fiú közt.
- Tudnod kell végre az igazságot. - mondta Tom.
- És aszem, hogy mindent tudnod kell. - tette hozzá Tyler.
- Fiúk, ti miről beszéltek? - néztem aggodó arccal körbe. Tyler és Tom Calebre néztek. Ő pedig felém fordult, mély levegőt vett.
- Figyelj rám, amióta ismersz én megváltoztam. Más lettem, mint aki voltam. - nézett rám. - Arról lenne szó, hogy vérfarkas lettem.  - mondta ki.
- Hogy mi? - néztem rá.
- Igen jól hallod egy vérfarkas lettem, mint a családod.
- De te nem voltál az..
- Calebet én változtattam át. - mondta Tyler, felé fordultam és csak kapkodni tudtam a tekintetemmel a fiúk közt.
- És Tyler és én féltestvérek vagyunk. - kaptam a fejem Tom felé.
- Vérfarkas lettem, de szeretlek. Az első pillanattól, amikor megláttalak Carla buliján, tudtam, hogy te vagy az egyetlen élőlény, akit képes vagyok tényleg szeretni. Tudtam, hogy lehet, hogy vámpír,boszorkány,vérfarkas is lehetsz vagy egyangyal, de én már akkor beléd szerettem és akkor intéztem e, hogy egy iskolába és osztályba járhassak veled. - nézet rám.
- Oké.... szóval vérfarkas vagy és szeretsz..ti pedig féltesók vagytok... Hát ez remek... - probáltam jó pofát vágni.
- Te is egy farkas vagy. - mondta Mr. Wallner.
- Én? - néztem rá.. kezdem elveszíteni a fonalat.
- Igen, te egy arany farkas vagy... afféle látó.....
- Látó? - akadtam ki végérvényesen.
- Igen..szóval az álmaid... és a valóság össze függ.
-Oké, ebben van valami... de...mit jelent az, hogy arany farkas vagyok?- néztem körbe. Tom oda lépett hozzám.
- A legősibb vérfarkasok egyike...Emlékszel? Beszéltem egy vezérről, olyan vagy te is. Te vagy a következő vezető.
- Emlékszem...de én nem tudok átváltozni. - néztem rá. Mr. Wallner az erdő széle felé nézett. Caleb, Tom és Tyler közelebb lépet hozzám.
- Ideje elmondani neki. - mondta a tanárunk az egykori idegen és megjelent Brad, igen a bátyám Brad.
- Sajnálom hugi, de eddig nem mondhattam el.... de régen amikor még kicsi voltál....- kezdet el mesélni én könnyes szemmel hallgattam meg a meséjét és a tudat alattimmal emlékezni kezdtem.
Tényleg áttudtam változni és tényleg nem öltem még egy állatot sem meg. Nem tapadt vér a kezemhez és a fogazatomhoz sem.
A családom nem dobott el magától és nem ölték meg az igazit sem. Ők a családom és én közéljük tartozom, a napló bejegyzés ellenére is. Egy félre értés volt. Én a gyerekük vagyok. A bátyám tényleg a bátyám, az apám is igazi és az anyukám szeretőn óvott engem. Attól, hogy bemocskoljam vérrel a kezem. Tényeg vérfarkas vagyok. Van sorsom feladatom és kalandom.
Egy ősi vérfarkas vagyok, egy arany farkas, aki meg van áldva képességekkel. Engem egy boszorkány varázsolt el. Ezért kellett emberként élnem egészen a mai napig, mikor a régi vezető meghalt.Hát ez a sorsom és a két fiú dolga, hogy ebben segítsen.
- Egy arany farkas. - húztam mosolyra a szám és erősen koncentrálni kezdtem. Átváltoztam. Ebben a havas időben a hónál sárgább, de a napnál fehérebb voltam, ilyen színű bundát nem láttam még. Olyan, mint az arany. Ez vagyok én. Egy igazi aranyvérfarkas. A vérfarkasok új vezetője, az igazság hírnöké és a mágikus teremtmények közt a béke megteremtője.

29. rész - Vérutján

 :: Caleb ::

Hasogat a fejem és éhes is vagyok.... enni akarok.. de ez az éhezés más, mint az eddigiek.... vért akarok.  Erősebbnek is érzem magam, mintha túl tengne bennem a tesztoszteron. Nem tudom mi van velem, és attól tartok mi hamarabb meg kell tudnom.

A suliba mindenki furán nézett rám. Azt tudom, hogy valami megváltozott, de azt nem tudom, hogy mi. Mindenki rideg és gyilkoló tekintetét magaménak tudhattam, még az angyalok is szúrósan meredtek rám. Annak ellenére, hogy ember vagyok.
Az a nap az életemben sosem merül feledésbe, de valamit kell tennem, hogy letisztázzam magamban az eseményeket és persze azok érzelmi oldalát is. Remélem egyszer talán sikerül.
- Mi van új fiú - jött oda Tyler egyik haverja  és cseszegetett.
- Takarodj! - vicsorogtam rá.
- Ezt ne mondanád... -kikerültem őt is majd a terem felé vettem az irányt, még most i figyeltek... katasztrófa volt... de féltek tőlem.. egyszer végre nem én voltam a préda.Mikor az órának vége volt én léptem ki először a teremből és Tyler bandája felé vettem az irányt, aki közben kikerült, ahogy ki jött utánam.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

:: Kate ::

Ma mikor suliba mentem találkoztam Tyler-rel szokatlanul távolságtartó volt.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Nem lényeg. - zárta rövidre.

- Tyler, látom, hogy valami nem oké.-mondtam és mélyen a szemébe néztem, elkapta a tekintetét.

- Mondom semmi. - morgolódott.

-  Elvisellek, ne rontsd el. - mondtam neki.

- Kate, ha azt akarod, hogy ne morogjak rád és ne bántsalak, most hagy a hülyeségeiddel. Ne faggass.

- Annyiszor megtetted ezt már, hogy meg se kottyan. - erősködtem, de rá hagytam és tovább nem szóltunk egymáshoz, nem értem mi van vele.

Mikor oda értünk a sulihoz oda mentünk Calebhez.

- Kate...- mondta Caleb, mikor oda értem hozzá.
- Igen? - néztem rá. Közben Carla és Maya is odajöttek.
- Jó illatod van. - mosolygott.
- Köszönöm, mindig ilyen az illatom. - néztem rá.
- Valóban más illatod van. - mondta Tyler.
- Oké....
- Gyere csk! - ragadott meg Maya.
- Igen? -néztem rá, mikor félre mentünk.
- Caleb....- kezdte el.
- Mi van vele? - néztem érdeklődve a vámpír barátnőmre. Nem tudom mi van velük ma...
- Meg változott nem?
- El kell mondanom valamit. - állt elém Caleb.
- Erre már én is rá jöttem. - néztem rá az egyetlen mellettem lévő emberre.
- Majd óra után. - lépet oda Mr. Wallner. Mindannyian bementünk órára, ami szokatlanul unalmas volt, még jó, hogy nem volt első órám... szegény Caleb. De mi az amit ennyire el akarnak mondani? Mi az ami ennyire fontos? Miért viselkedik mindenki furán? Nem hiszemmel, hogy ezt kell velem csinálniuk.
Mikor vége volt az órának. Carla, Maya, Caleb, Mr. Wallner és Tom és persze Tyler is elhívtak az erdőbe. Mr. Wallner azt mondta, hogy le igazolja nekünk. Be mentünk az erdő kézepébe és Caleb át vette a szót.
-Sajnálom, hogy most tudtam csak erőt venni magamon, de most végre el kell hogy mondjak neked mindent. - állt elém Caleb.

28. rész - Vadászat

Épp vadászni indultam, mert már igen csak nagy az étvágyam és én magam is igen éhes vagyok. Három napja nem vadásztam és az éhség kezdi elborítani az agyam.... A szemem... vörös és nem barna, a vér szomj legnagyobb jele.. minden embert képes lennék lepliszírozni egy kis vérért... ebben az a rossz, hogy az osztályunkban már 2 is van és nem csak egy. Édes, zamatos, felpezsdítő, ember vér. Az ize a mennyországig emel, a kóstolása egy cseppje is a pokolba juttat.. mellette az állati vér csak harmad rangú és osztályú... az nem olyan édes és nem simogatja a torkot. Nem beszélve arról az egy vérről, amit soha nem ízlelhetek meg. Az ő vére... kincset ér.. minden vérrel táplálkozó lény mannája. Csodálatos lehet, de már a szaga is megbódít, pláne, a valaki olyan éhes, mint én. Annak a vele töltött minden tized másodperc egy öröké valóságnak tűnik... egy pokol egy sátáni hely... olyan, mint én. Kegyetlen.
- Egy ember.... - szagoltam bele az erdei sűrű sötétbe, de az ember szagot messziről megérzem. Pláne ilyen éhesen... szó szerint... farkas éhesen. "Nem lehet, de akarom. Nem tehetem!"- ezek a gondolatok kavarogtak bennem. De az ösztönöm most erősebb volt. Átváltoztam és futásnak eredtem. Az erdő lombjai sűrűbbnek tűntek és az áldozatom is másfele indult futásnak, egy közép testű kutyát is kikerültem... talán érte jöhetett be. Tudtam mit kell tennem, meg kell állnom és várnom, majd ide ér. Nem tehetek róla a józan ész kihalt most bellölem, a farkas ösztön és az éhségem irányított ebben a pillanatban és a következőkben is.
Ide ért, egyenesen nekem rohant, meg állt és nézet.... de várjunk csak..... ez Caleb... nem tehetem....de éhezem és a vére..... Megteszem.
"Ne félj!"- ennyi adtam át neki a gondolataimmal, közelebb léptem hozzá, majd ő is így tett, be hunytam a szemem és csak az édes ember vérre tudtam gondolni... Rá ugrottam. Ahogy a fogam és a vére érintkeztek mennybe éreztem magam, csak faltam magamba az édes izét. Szívtam a vérét, mikor befejeztem az étkezést ismét emberi alakot öltöttem.
- Mit tettem....- néztem az új gyerekre.  - Nem ölhettem meg.... -  lehajoltam a földön fekvő áldozatomra, akit farkas alakban vadásztam le. Élt... Megharaptam saját magam.... és a véremből a szájába csöpögtettem, így életben marad, csak egy lesz a fajtánk közül.... szörny. Egy vérfarkas.  - Sajnálom Caleb...- néztem a földön fekvőre. - Ha szerencséd lesz, nem tudod meg, mi történt veled, de nehéz napjaid lesznek. - mentem el és a számról letöröltem a vért. Mikor az erdő széléhez közeledtem hirtelen előttem termet Mr. Wallner az új tanár...
- Te voltál? - nézett rám.
- Én. Éheztem. - ennyi hagyta el a torkom.
- Csalódtam benned  Tyler.  Nem vagy méltó farkashoz.
- Tudom, de most már ő is. - utaltam az áldozatra.
- Vadásznak viszont jó vagy. Maradjon köztünk.
- Úgy lesz. - sétáltam el. Bár furcsálltam.. nem ezt a viselkedést szoktam meg a fekete ruhástól, de jó.... legalább nem derül ki mit tettem. Hacsak... nem az nem lehet... remélem.

27. rész - Változás

Nem emlékszem, hogy pontosan hányóra volt... az elveszett kutyámét mentem be az erdőbe, nem is mentem inkább rohantam vagy vágtáztam. Minél előbb megakartam találni, tudtam már, hogy ez egy veszélyes környék. Az erdő sötét volt, a fák árnyéka annál is sötétebb, az eső szemerkélt és a szél is felerősödött. Egész ijesztő volt... még nekem is, mint egy horror film... észveszejtő, veszélyes és nem mellékesen gyönyörű. Igen gyönyörű volt, bámulatos hatást ért el, a titok, a varázs hatását, ami megbabonázta az embert... és ezek szerint a kutyámat is.  Ahogy rohantam egy nagy testű kutyába ütköztem..... aki egy farkas volt, egy szürke farkas, velem szemben... Nagy, erős és félelmetes. Ott álltam előtte és a szemébe néztem, megijedtem és nem tudtam, mit akarhat. Ő nem morgott, nem vicsorgott csak mélyen a szemembe nézett, nem féltem tőle, de még is tartottam attól az állattól. "Ne félj!"- hallottam egy hangot a fejemben, mintha ő szólt volna hozzám. Egy lépést közelített hozzám, most fedeztem fel, hogy a szeme nem barna, hanem vörös, de még sem ijedtem meg, a kíváncsiságom erősebb volt. Én is egy lépést tettem felé, majd pislogott és hirtelen rám vetette magát és a torkomba mélyesztette hatalmas szemfogát. Nem tudtam hangot kiadni, nem tudtam védekezni, ahogy a vérem és a fogazata találkozott megbénultam. Le vadászott, áldozattá lettem.

Minden el sötétült körülöttem.

26. rész- Fekete ruhás

Január 11.
Ma egy farkasos összeállítást választottam, viszonylag az idő is hűvös. Reggel sportcipőbe akartam elindulni, de rájöttem, hogy a csizma ideálisabb választás lesz a mai napra. Reggelire megettem három almát és ittam két bögre teát is. Utánna renbeszedtem magam, gyors bedobáltam a könyveimet a táskámba és már indultam is. Szokatlan változást észleltem ma...
- Ki az? - nézett a folyosó végébe Carla.
- Nem tudom. Kit kell nézni?- néztem rá, amjd a tömegre szegeztem a tekkintetem és nyújtoggattam a nyakam, hátha többet látok. Nem jött össze.
- A fekete ruhást. - ahogy kimondta rögtön oda kaptam a fejem és bevillant egy kép.... az idegen képe.
- Oda megyek. - jelentettem ki, és indultam is az illető felé-
- Ne! Meg ne probáld! - mordult rám, de tovább kerülgettem a sulis társaimat.
- Jó napot! - álltam meg a pasas előtt. A kék szemek.. biztosan ő az, a szemei fel ismerem, ha az arcát akkor takarta is.
- Önnek is! Segíthetek? - nézett rám.
- Lehet. Ha megmondaná a nevét, már az segítene. - néztem a kék szemeibe.
- Még is kiváncsi Gorodon kis asszony. -mosolyodot el, persze nem túl feltünően csak éppen hogy.
- Igen. Nem szeretem a titkokat. - áltam le vele.
- Pedig sok titok van, amit nem tud, de szeretene.
- Ki derítem, ki tudom deríteni.
- Meglehet.-ennyi választ kaptam.
- Elsőre a maga neve is megfelel. - mondtam határozottan.
- Meg tudja, ha eljön az ideje. Maga valóban egy igazi farkas. Önfejű, makacs, kíváncsi és nem reménytelen. -mosolygott és ott hagyott. Be ment a tanáriba.
- Sokra mentem vele. - tettem maganak egy megjegyzést.
- Mi van korcs? - jött oda Anabel.
- A bolhák világ napja. Nem ártanavigyáznod hercegnő, mert a duplájára nőnek a parazitáid.-mosolyogtam és vissza mentem Carlahoz.
- Nah mi volt?- nézet rám.
- Nem lettem okosabb. Hol van Caleb? - kérdeztem.
- Pasz..- nézett körbe - Ott van Tyler-el és Tom-mal beszél.
- Köszi.Jösz? - indultam a terem irányába.
- Aha.- mondta és megszólalt a csengő. Bementünk a terembe és leültünk. Előpakoltunk órára. A tanár késett 10 perc után jött csak be. Természetesen a fekete ruhás idegen volt.
- Jó napot! - köszönt nekünk. - Gordon, mondja mit vettek eddig töriből. - nézett rám.
- Rendben, de Gorodon. Mr...... - direkt elhúztam, elmosolyodott majd bemutatkozott.
- Mr. Wallner, az új töri tanár. - mondta ki, azt hittem meg fagy bennem a szó.
- Az idegen.... - jegyezte megTyler.
- Az.
- Mit akar? - nézet rá Tom.
- Tanítani.
- Minket? - kérdezte a hátsó sorból egy boszi.
- Igen.
- Hát nem fog. - közölte Anabel.
- Majd meglátjuk. Gorodon, mondja mit vettek? - nézett rám.
- Nem szoktam figyelni, nem tudom. - ismertem el, de füllentettem is mert tudtam.
- Jó. Játszunk így. Felelni fognak. Maga kezd. - nézet rám.
- Hát hogyne....

25. rész - Sötétség

Éreztettek már olyat,hogy az egész világot képesek lennétek megölni? Akkor a düht mérget éreztek, és az sem érdekel, hogy talán örök kárhozatra vésztek? Hát én ma érzek ilyen mérhetetlen haragot és dühöt, olyat ami nem nyer megbocsájtást.
Ez amolyan utolsó csepp a pohárba. Az oka nagyon egyszerű. Az ember.... az ok, az ha megtudják mások vagyunk mint az átlag. Irigyek, és féltékenyek arra mid van, mit értél el. Arra aki vagy és ezért bármit képesek megtenni. Ez az ember!!!!!!!!!!!!!!!Ezek vagyunk mi.
Elegem van.. ahhoz, hogy ne öljek meg senkit magamat kell megölnöm. Egy örök sötétségbe merülni és ott kitombolni magam, megbocsájtani vagy legalább megpróbálni, de előtte lázadni és őrjöngeni az emberek miatt.
Elegem van, már tudom, hogy nem vagyok sem átlagos ember, sem egy vérfarkas legalább is a családomé biztosan nem. Nem tartozzon sehova sem, de még így sem lehetek önmagam. Nem lehetek aki vagyok, nem tehetem amit akarok. El kell fogadnom a szabályokat és jelszóval két zár közt kell élnem. Egy kalitkába, ketrecbe. Fogságba.
Én ezt tovább nem bírom,  ma véget vettek az életemnek.
Felmentem az emeletre és felkötöttem magam a padlás szobába. Vártam, ahogy a kötél lassan elszorítsa előlem a levegőt. Nem kapkodtam érte. Csak lehunytam a szemem és vártam, arra, hogy szépen lassan megfulladjak és a sötétség vegye át az irányítást.
Egy könnycsepp szökött a szemembe és szép lassan lehullt az arcomon, közben a levegőm is elfogyott és minden elsötétült körülöttem.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Szerencsésére megint csak álmodtam.Kezdek megijedni az álmaimtól...

24. rész - Kötelék

Január 8.

Elhívott el sem tudom hinni, nagyon de nagyon örülök most, mert tényleg nagyon boldog lehetek, hogy pont ő hívott el. De talán nem.... csak nem.... Mindegy teljesen lényegtelen most az elme bajom kell keresni egy tökéletes ruhát az alkalomra... de ha túl készülök nem fog neki tetszeni. Ájjjj  az első randim és nem tudom mit kellene csinálnom. Oké Kate, csak lazán fújd ki magad. Ne stresszelj ez csak egy baráti találka azzal a sráccal, aki még neked is tetszik. Ugyan nem nagy dolog...

Meg is van ez lesz a tökéletes szerkóm elvégre ez is én vagyok... Remélem tetszeni fogok neki... vagy valami.
 Még babráltam a hajammal, mikor csengettek. Lerohantam a lépcső aljára.
- Gyere csak be! A nappaliban várj még! Bocsi! - kiabáltam és rohantam felfelé nyílót is az ajtó. Én gyorsan össze szedelőzködtem és bedobáltam minden felesleges holmit a szekrényembe. Kész is.
- Szia! - köszöntem a nappali küszöbje előtt.
- Szia! Szép vagy. -mosolygott a kanapéról Caleb.
- Köszönöm, te se nézel ki rosszul. - mosolyogtam vissza.
- Mehetünk? Kész vagy?
- Igen. - mondtam és kapkodtam a csizmám után. Gyorsan felvettem és a kabátomat is magamhoz vettem. Aztán irány.
- Mi volt ez, a gyere be dolog? - kérdezte mosolyogva.
- Bedobáltam mindent a szekrényembe. - válaszoltam. Bezártam az ajtót és elindultunk.
- Szabad? - kérdezte.
- Mit?
- Ezt. - fogta meg a kezem.
- Szabad. - mondtam kicsit zavarban és a szám szélét harapdáltam.
- Köszönöm. Egyébként mit szólnál, egy hógolyó csatához. Utána meg egy kellemes teához? - mondta. - Mindezt megfűszerezve beszélgetéssel és az én társaságommal. - tette hozzá mosolyogva.
- Hát.... nem is tudom. Tűrhető - kacsintottam.
- Csak tűrhető? - ragadt magához egy tenyér havat és hógolyót gyúrt belőle amivel megdobot.
- Hé...
- Én mondtam. - nevetett, közben gyúrta már a következőt, én is lehajoltam, hogy legyen fegyverem, dobtam és nem találtam el.
- Azt, nem így kell Kate. - mosolygott és még egyet hozzám dobott.
- De így se! - emeltem fel a hangom, nyúlni akartam egy másikért, de nem sikerült. Megcsúsztam és elestem.
- Jól vagy? - jött oda és aggódva nézet rám.
- Nem fáj semmim csak a büszkeségem sérült.  - mondtam mosolyogva, közben egy ravasz taktikai húzásra szántam el magam. Felém nyújtotta a kezét.
- Akkor jó. -mosolygott, én megfogtam kezét de le rántottam magamhoz.  - Te.... - morgolódott, amin én nevettem csak. Közben meghemperegtünk a hóban, az ajkunk közelített a másikhoz, de ránk dudáltak. Igen elfelejtettem megemlíteni, hogy ezt a játékot az utca közepén csináltuk. - Gyere kelj fel! - segített fel állni, a kocsis mérgesen nézett ránk, mi meg a járdára botorkáltunk nevetve. - Ravasz vagy. - jelentette ki a nyilván valót.
- Igen? Te pedig gonosz. - vágtam rá.
- Miért?
- Mert megdobtál.
- Igaz.- kacagott.
A randink további részébe is csináltunk hasonló marhaságokat, elmentünk pörkölt mogyorót és gesztenyét enni. Közben sokat beszélgettünk és rá jöttem, hogy köztünk valami erős kötelék van, mert befejezte a mondataim, amit elakartam kezdeni és fordítva is.
Utána hazamentünk hozzánk főztünk teát, ahogy már előre kijelentette és a kanapén megiszogattuk.  És nem éreztem magam ilyen jól még senkivel sem. Aszem elkaptam az egyik legsúlyosabb dolgot. Egy irdatlan betegséget.
- Kate, itt vagy? -nézet rám.. sikeresen elbambultam.
- Ahha.
- Látom. Min gondolkozol tán nem csak a vonz erőmön? - mosolygott. Jah igen mániája, hogy zavarba hozzon.
- Nem.
- Hazudsz.
- Talán. - mondtam már szem rebbenés nélkül.
- Szóval tetszem.
- Szóval én tetszem neked. - javítottam ki.
- Nem ez annál több, ez valami erős kötelék. Aminek szerelem a neve. - nézett a szemembe, majd közelített hozzám. A bögre teát erősen szorongattam, de elvesztem a szemébe és megtörtént a csók. A szerelem záloga.  Abban a csókban benne éreztem, hogy igen én is bele szerettem.
- Kötelék.- mondtam mosolyogva, mikor ajkaink szétváltak egymástól.

23. rész - Telihold

A véremet kilökte az erem és az egész testemből folyni kezdett a vörös 0-as vérem. Az okot nem tudom, de azt igen, hogy én magam megijedtem és ordítottam a fájdalomtól. A szervezetem szinte köpködte ki azt a vörös lét, amit vérnek nevezünk. Szörnyű volt és fájt, a fájdalmamban, kínjaimban majdnem megszakadtam. Nem éreztem még ekkora fájdalmat és talán soha nem is fogok, de ez most nem kellett, nem akartam még a legnagyobb ellenségemnek sem.  A fájdalom még erősebb volt mint a látvány undora.

---------------------------------------------------------------------------------------
-De kislányom NINCS buli! Rendben?- kérdezte anya, mintha teljesen átlagos lennék.
-Oké! Mit is gondoltál?
Miután elmentek a szüleim és Brad is meghívtam pár barátomat, de igazából nem ismertem őket... fura volt. Csináltam puncsos tálat, vettem elő rácsát és még fel is öltöztem egy bulihoz..
El is kezdődött a buli rémtörténeteket meséltünk. Mikor rám került a sor és az utolsó mondatnál tartottam le kapcsolódót a villany. Megijedtünk....Ordítottunk!A padlásról is hangok jöttek! Elena és Jason felmentek megnézni,de nem tértek  vissza SOHA! Ezek után felmentünk mindannyian. Kivéve engem és egy srácot.Miután eltelt 40 perc felmentünk, és ott volt mindenki csonka teteme...kivágva a szemük kilenc ujjal!!
Ekkor előttem volt egy levél amiben szemgolyók és ujjak vannak! Egy felirat volt rajta.... Néz hátra. megfordultam de a velem lévő srác már hulla volt. Belém döfték a kést.

Szerencsére megint csak álmodtam... Montam már, hogy utálom a teli holdat?

22. rész - Az új fiú

Január 6.
Azóta nem beszéltem velük, bár még mindig fáj, amit tettek velem. Vagy velünk. Vagy velük nem tudom. Mindegy nem is akarom tudni. Megszoktam, hogy kirekesztett vagyok és már csak egy évet kell kibírnom, hogy elmehessek és ott emberek között új életet kezdjek. Ezt fogom tenni, viszont most irány a suli. Az első órám kivételesen is töri kellett nekem humánra menni. Mr. Wallner-el.
Javába az óráját tartotta, mikor belépet egy kedves ismerős. Mr. Wallner azaz a fekete ruhás rögtön elhallgatott, én a rajzom a füzet alá rejtettem, hogy ne vegyenek megint ezért is elő.
- Jó napot! Elnézést a késésért. - jött be egy mindenki (kivéve engem) számára ismeretlen srác.
- Jó napot!  Maga Mr... - mondta, vagyis inkább kérdezte.
- Caleb Ross. - fejezte be az idegen.... aki nem volt ide való.. akár csak én.
- Akkor Caleb, ülj oda! - mutatott a mellettem lévő üres székre. Hangos moraj keletkezet. A fiú mellém ült.
- Nyugi nem harapok. - mondta.  Hát igen eljátszodtuk, hogy nem ismerjük egymást. Kacsintott és leült.
- De én igen. - mosolyogtam rá.
- Észben tartom. - fordult előre...
- Egy új játszó társ. - szólalt fel Tyler.
- Szerted a korcsokat mi? Nehogy buzi légy! - szállt vitába Anabel.
- Elég legyen! - emelte fel a hangját a tanárunk, aki tanítani jött...pf....
- Hagy mondja csak, így legalább Caleb is rá jön, kik az igazi korcs. - védtem ki magunkat. Mindenki nevett kivéve a hercegnő pincsi társasága. Caelb rám nézett.
- Tartozom egy köszönettel. - sugta oda.
- MAjd megtárgyaljuk. Itt máskép nem maradsz életben.
- Tudom, de megéri.
- Óra után beszéljék meg Ross.
- Elnézést. - nézet a tanárra és a  füzetébe mélyedt én a rajzommal szenvedtem.
- Jó lett! - mondta az óra végén.
- Köszi. Egyébként miért ide jelentkeztél át? - néztem rá.
- Mert megtetszett egy lány.
- Oh.. - néztem rá. Reménykedtem, hogy miattam jött át, de tévedtem.
- Szóval kik a barátaid.
- Carla, Maya. Őket ismered. A focista Tyler. Ott jön! - ahogy elnéztem Caleb nem annyira szívlelte Tylert, akárcsak én.... de mostmár megismertem.
- Mizu Kate?  Őt itt... te ismered? - nyújtotta el a második kérdését.
- Igen.
- Csúcs...- mérlegelte a fiút.
- Hé... le lehet szálni rólam, te sem vagy egy extra. - szállt vitába Caleb.
- Valaki megmondja végre neki. - vigyorgott Tom, mikor oda ért.
- Ő is egy barátom Tom, egy igazi zseni. Csak gyakran ő is bunkó. - néztem a melettem megáló srácra.
- Hé...
- Bocsi.
- Na jó....bocs Kate, de egyre rosszabbakkal haverkodsz, megyünk a srácokkal rugjuk a bőrt. Pá. - ment  el Tyler.
- Mindig ilyen? - kérdezte a másik ember. Olyan jó ezt ki hangsúlyozni. Ember.
Mikor vége volt a sulinak haza mentem, de a suli épülete előtt mindenki az új fiúról, friss húsról, vakarékról beszélt. Azaz Caleb-ről.

21. rész - Gubanc

December 20.
Nem sokára itt van a karácsony és nem tudom mit adjak a családomnak, akik itthon sem lesznek. Kezd elegem lenni, megint egyedül tölthetem ezt az ünnepet, mint az elmúlt két évben. Nem baj, kibírom kezdek hozzá szokni elvégre ők vadásznak én meg itthon vagyok.
Ma csináltam egy karácsonyias  képet, majd elküldöm nekik, hogy igen itt vagyok és létezem, annak ellenére, hogy én nem vagyok vér farkas. Utána takarítottam. Minden szekrényből kipakoltam és rendet tettem bennük.
Viszont rá jöttem, hogy anya szekrényei a leginkább kupisak. Ahogy a legalsó szekrénybe rámoltam megtaláltam egy naplót. Anyjáé.  Egy vastag barna bőr borítású szíjjal háromszor átfogott naplót találtam. Nagyon érdekelt, hogy anya mikori naplója és mi lehet benne. Kíváncsi voltam mindig is és szerintem ez a mindent tudni akarok vágyam egyre csak nő, olykor bajba is kever, de nem vészes.
Az utolsó feljegyzés 14 évvel ezelőttre szól, egy május 26.-i napra.  Akkor voltam három éves. Sajnos nem emlékszem semmire a gyerek koromról csak 6 éves koromtól igen egy kicsit szenilis vagyok ilyen téren. Nem nagyon érdekelt a múltam.... eddig.
Bele olvastam....
 " 1994. Május 26. 
Nem tudom hogy mondom meg majd neki, hogy mit tettünk, de kénytelen leszek. Nem tudom valaha megbocsájt- e az én kicsi hercegnőm. De én nagyon haragszom magamra. Egy dolog vigasztal, hogy Jackson (apukám neve) szerint jól tettük, mert így tudjuk csak megvédeni a lányunkat. Kénytelenek voltunk ezt tenni. Mert másképp nagy felfordulást és gubancot okoztunk volna mindenkinek. Nem mi, hanem ő.
Lehet, hogy a lányom soha nem nézi el nekem ezt a tettemet és tudom, hogy nem tudok úgy nézni rá, mint arra a csecsemőre akit világra hoztam, de kénytelen voltam. Hogy megmentessek vele másokat. Ha ez a gyerek nem is az enyém.... nem úgy, mint az aki volt."
Tovább nem bírtam olvasni, mert kifolytak a könnyeim. becsaptam a naplót és behajítottam a szekrénybe. Soha többé nem akarom látni. Se ezt az átkozott füzetet a feljegyzésekkel, se a családom. Ez itt a gubanc.
Én nekik egy gubanc vagyok?
Csak egy valami, amit eldobhatnak? Miért?
Mit ártottam nekik? Vagy miért cseréltek el a gyerekükre?
Nem is vagyok anya lánya, és az apám nem az apám? A bátyám is csak egy idegen?Itt élek a házukban és nem ők a családom. Lehet, hogy megölték az igazit.
Az igazi gyerekükkel és én helyettesítem, de miért??? Mi az ok?
Miért kellek én nekik? Ha a saját lányukat eldobták....
Miért nem írtak semmi konkrétat és miért nem írtak neveket?
Miféle csere? Milyen gubanc?
Egyáltalán mi ez az egész? Mit kellene kibogozni?
És miért nem ettek meg, engem is?
Kik az igazi családom? Mire kellek nekik? Mit akarnak tőlem?
Csak ezekre a kérdésekre keresem a választ.... Hát így legyen boldog karácsonyom.

20. rész - Egy ember

December 12.
Ma Calra és Maya által szervezett bulira vagyok hivatalos. Nem igazán tudom mit vegyek fel, de csak meg lehet oldani. Feltúrtam a szekrényem és találtam egy kedvező és megfelelő darabot, megcsináltam a hajam, persze csak egyszerűen és egy egyszerűbb sminket is felvázoltam magamra. Kerestem egy nyakláncot, egy fülit és egy megfelelő cipőt. A kabátot is kiválasztottam, de előtte a party szerkóba csináltam egy képet.

Utána elindultam. A lányok is szépen fel voltak öltözve egy kicsit tramplisnak is éreztem magam e miatt, mert hát csodálatosan néztek ki. Amióta kicsit nőt Carla haja valami nagyon vidám és ragyog az arca is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jóba leszek valaha vámpírokkal, egyáltalán jóba leszek a családomon kívül bárki mágikus lénnyel. Fura, de jó eső érzés. Egy gyönyörű fekete fehér ruhát vett fel és a haját kicsit be sütötte tényleg nagyon szép volt.

Maya is kitett magáért egy nagyon szép gyöngyökkel díszített ruhát választott a bulira, ami olyan bál szerű dolog, de ez mellékes... A haját ő is besütötte akárcsak mi. A ruha választása is csodálatos volt és amit a partyn alkotott a tánc parketten valami WOW. Nagyon szuper, meg látszott, hogy ő a suli legjobb táncosa. Egy olyan akrobata filling. Király. És ismét Wow. Nagyon szuper volt. Ez a két vámpír lány nagyon tuti és menő is. Örülök, hogy szóba álltam velük.


- Ejha!-  mondtam Maya-nak mikor le jött a parkettről.
- Szeretem, ha figyelnek rám. - mosolygott.
- Azt látom. - mosolyodtam el én is.
- Kate, szeretnék neked bemutatni valakit. - jött oda Carla.
- Mire készülsz? - néztem a vámpír barátnőmre.
- Nyugi, nem vér szívó. - mosolygott.
- És nem is vér farkas. - tette hozzá Maya.
- Ahha szóval bérgyilkost küldötök rám. - néztem a két lányra.
- Nem, az egyetlen... rajtad kívül, aki ember és megtűröm magam körül. - mondta Carla.
- Nem az a csoda, hanem hogy én is. - vigyorgott Maya. Igen ez valóban nagyobb csoda volt.
- Na jó essünk túl rajta. - ahogy kimondtam oda lépet egy srác, aki elég helyes volt, de srác. A nyakkendőjét babrálta, mikor meglátott engem.
- Szia szépség. - mondta nekem.
- Szia szörnyeteg. - ennyi volt a válaszom.
- Össze jöttek a mesékben. - mondta. Carla és Maya eltűntek a tömegbe, így itt maradtam vele. Remek...
- Ez a valóság.
- Pedig azt hittem álmodom.Caleb vagyok.  És bocsi ezért, de Carla szívatott.
- Áhhá... majd számon kérem rajta. Én Katarina vagyok.  - válaszoltam és elakartam indulni a tömegbe, de nem engedte. Milyen szép kék szeme van.
- Enged meg, hogy jóvá tegyem.
- Mit?
- A bemutatkozásom. Kezdjük előröl.
- Te tényleg azt hiszed, hogy ez egy mese, vagy egy film? - néztem érdeklődve rá.
- Erre ne keljen válaszolnom.
- Kezdjük előröl. Kerülj ki!  - mondtam ki és példát mutattam neki, de három lépésnél tovább nem jutottam mert el állta az utam.
- Szia, látom csak ketten vagyunk itt emberek és gondoltam lenne kedved beszélgetni. Egyébként Caleb vagyok és szeretem a mesés hasonlatokat. - mosolygott. Én sem bírtam ki, hogy lehet valaki ilyen bosszantó de ilyen édes is.
- Szia. Katarina vagyok egy vér farkas család tagja. Igen beszélgettek veled, de csak azért, hogy ne kelljen mást fárasztanod. - mosolyogtam rá.
- Ügyes. - mondta és félre mentünk beszélgetni. Nagyon jó fej volt. És el kell ismernem egy kicsit TALÁN az esetem is. De az ember tévedhet. ÉS egy magányos ember vagyok farkasokkal teli családba. Jó ez nekem.

19. rész -Hangjegy

November 22.
Egy újabb hétvége és már tudom, hogy mit fogok ma csinálni. Bemegyek a városba és meglátogatom a srácot, aki a lemezeket a kezembe nyomta. De előtte felöltözöm és meg reggelizek és talán egy keveset olvasok is.
A reggelim nem más, mint grofli volt. Az öltözékem pedig erre a hideg napra is meg van.
- Szia! - köszönt a srác, mikor beléptem a kedvenc kis üzlettembe.
- Szia, vissza hoztam  a CD-t. - mosolyogtam rá.
- Örülök. Tetszett? - kérdezte mer, szerintem az egyértelműt.
- Köszi, jó volt. Nem volt ismerős, de még is a dallam valamire már emlékeztetett.Tehát igazán elmondhatod mi ez... - válaszoltam a kérdésére.
- A bandám lemeze. Jó persze semmi extra, de azért büszke vagyok rá. - húzta mosolyra az ajkát.
- Jók vagytok. - ismertem el. -Nem az a tipikuspop se rock se jazz, hanem olyan hangjegy kavalkád.
- Kösz, az mi? - nézett rá a vázlat füzetemre.
- Gondoltam így könnyebben eltudnám magyarázni, hogy mi jutott eszembe egy-egy számról.- mondtam és odaadtam neki a firkálmányaim.
- Rajzolsz? - méregette a fűzetett és engem.
- Megesik.
- Hűha.... - lapozta fel és a zene madárnál megállt, jobban szemügyre vette. - Ez valami szuper.
- Köszi.
- Esetleg..ha lehetne..
- Igen? - kérdeztem rá.
- Arra gondoltam, hogy ha nem lenne gond és a srácokkal is megdumálnám rajzolhatnál nekünk egy albumtervet vagy banda logót.
- Miért is ne?? Aha persze. - mosolyogtam rá.
- Oké felhívom a srácokat. Van egy kis időd?
- Ahha, ma nincs semmi tervem. - mondtam, ő megfogta a telefont és hívta barátait én addig körülnéztem  polcokon valami jó kis CD után epekedve. Semmi... Mikor vissza mentem a pulthoz közölte, hogy mehetünk. Bezárta a boltot és elmentünk egy garázshoz. Ott volt a bandája többi tagja. Alex, Casle, Jim és Dyen. Megismertem őket, majd közösen tervezgetni kezdtünk. Az eredmény egy banda logó lett.
Utána játszódtak nekem pár számot, majd én haza mentem. Brad hívott.
- Szia hugi, mi jót csinálsz? Mit csináltál ma? - tette fel a kérdéseit a telefonba a bátyám hanjga.
- Nem sok mindent, a kedvenc boltomba voltam, ott emberekkel beszéltem és rajzoltam. Teljesen szokványos.
- Ha te mondod. Nem kerültél bajba?
- Nem.
- Kate, most komolyan... - még mobilon keresztül is atyáskodik... brrr....
- Oké, oké, nem történt semmi.
- Jó. Aztán ne kerülj bajba.  Tom és Tyler még mindig marja egymást? - tett fel egy újabb kérédst.
- Aha, mint a citrom a nyelvem. - tettem egy hasonlatot, amit ő nem díjazott persze aztán még beszéltünk és bejelentette, hogy majd csak január 12.-én jön haza... remek. Mindegy legalább addig is nyugtom lesz.

18. rész -Hercegnő hiszti

Mai nap is egy átlagosnak indult.,de a végére ez a nap botrányos lett, mint még sok másik, de ebbe most ne menjünk bele.A 4. óra utáni szünetben egy hatalmas pertatvar alakult ki. Maya, Carla és én az iskola jobb szárnyába a folyosón beszélgettünk, mikor oda lépet Tyler.
- Sziasztok! - köszönt és mosolygott??????? - Katarina, ez a tiéd. - adott át egy borítékot.
- Köszi, de ez mi? - néztem rá, valóbalóban fogalmam sincs mi lehet abba a borítékba.
- Képek. -húzta mosolyra az ajkát.
- Áhhá.... - eset le, hogy mit tartalmaz a boríték. - Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Nincs mit. Én köszönöm a mosolyt.
- Te mit csinálsz itt? - jött oda hozzánk Anabel.
- Beszélgetek. - válaszolt egyszerűen.
- Ezekkel? -mért végig minket flegmán, először Carla-t, majd Maya-t és végül engem vett szemügyre.
- Igen velük...-válaszolt higgadtan.
- Ez mi? - nézet a kezembe lévő borítékra.
- Te is látod...boríték. -világosította fel Maya.
- Tyler... a te írásod van rajta. Mire véljem? - nézett mérgesen a hercegnő.
- Igen, de ez most nem tartozik rád. -válaszolt.
- Nem-e?
- Nő. -vigyorgott Maya.
- Nem. - mondta Tyler.
- De! - ragadta ki a kezemből a borítékot, ami a tegnap készült közös képeket tartalmazta.
- Ad vissza! - álltam le vele vitatkozni.
- Francokat! Tyler, megyünk! -nyitotta ki a borítékot és nyávogott.
- Nem megyek veled sehová. Nézd csak meg azokat a képeket. Katarinával vagyok rajta. -nézett rá, majd ránk és mosolygott.
- Ez..ez mi? - nézett elcsukló hangon. Elkezdte nézni a közös képeinket. Carla és Maya is egymásra nézett.
- Tegnap együtt voltunk vadgesztenyével. - mondta ki egyszerűen Tyler. Én csak nevetni tudtam. A két barátnőm furán össze néztek. A hercegnő arcát meg a méreg öntötte el.
- Vadgesztenye? Szóval.... te és ő randizgattok? - kérte számon.
- Baráti találka volt.
- Ezt nevezed te baráti találkának??? Mond te teljesen hülyének nézel?
- Őszintén. Igen. - mosolygot Tyler.
- Végeztem veled, és ezzel a korccsal, ti mind idióta barmok vagytok. Nem értitek meg a lényeget. Szakítok veled! - húzta fel teljesen magát a pincsi.
- Jó, hamarább is megteheted volna. - integetett neki Tyler.
- Kabe! - orditott vissza.
- Egy hisztéria. - mondta Calra.
- Szerintem meg ez egy hercegnői hiszti volt. -nevetett Maya. Mindannyian nevetni kezdtünk. - De te, kidobtad. - nézet a barátnőm Tyler-re.
- Igen. Ki. Előbb kellet volna. - kacsintott.
- És akkor most a mi Katarinánkra veted ki a focista mezed? - vonta kérdőre Carla... te jó ég.
- Nem. Kate, csak egy barát. És más dolgom van vele, de erre már ti is rájöttetek... vérszívók. - hagyott ott minket bosszusan.
- Ez mire volt jó? - néztem a két lányra.
- Csak érdekelt. - mondta Maya.
- Így soha nem tudom meg, hogy mi a feladatuk.
- De, majd mi segítünk. - jöttek oda és megöleltek.
- Oké, most mennyünk, mert megint kések töriről. - mondtam és mentünk órára a nap további részébe Carla, Maya és Tyler volt a társaságom. Elmentünk egyet forró csokizni, utána haza mentem és beszéltem anyáékkal, megcsináltam a házit, kajáltam és nagyjából el is ment a nap.

17. rész - Vad gesztenye

Miután megettük a pizzát kitalálta, hogy menyünk el a közeli erdőbe. Bele mentem, de nem tudtam mit szeretne.... most evet... remélem, hogy nem egy alkalmas helyet keres a gyilkolásra... remélem nem engem akar megölni.. már azon se lepődnék meg.
- Miért? - kérdeztem meg.
- Mert ott tudok hű maradni magamhoz. - válaszolt és megfogta a kezem, de én rögtön kihúztam az ő kezei közül. Úgy tett, mintha nem venné észre, de láttam ahogy az arca megrándult.
- Értem. - válaszoltam. Beljebb merészkedtünk az erdő közepe felé. A földről fel vett egy vadgesztenyét.
- Ilyen vagy te is... - mondta nekem, közben a gesztenyével játszott.
- Én? - néztem értetlenül.
- Igen.
- Miért? - érdeklődtem tovább.
- Mert te is kivüről tüskés és szúrós vagy és talán veszélyes is. De tudom, hogy ott legbelül, ha lehámozzuk ezt a tüskés réteget kincset érsz. Kedves vagy, makulátlan, gyöngéd és sebezhető... talán még mosolyogni is tudsz. -nézett a szemembe, az egész olyan varázslatosan hangzott, de nem tudom mire véljem az ő szájából, így gyors erőt vettem magamon.
- Ez bók akart lenni? - néztem rá, tudom, hogy igazat mondott és jól is esik. Összefoglalva egy vadgesztenye vagyok.
- Olyasmi. - mosolygott.
- Hát köszi. - igyekeztem valami mosoly félét kipréselni magamból számára.
- Ez egy mosoly akart lenni? - nézett rám.
- Valami olyasmi.
- Remek. - mosolygott. - Tudod nem vagyok ám olyan rossz. Se olyan bunkó és nem futok minden lány után. Legalább is eddig ezt tettem, de egy ideje már nem így van.
- Lehet.
- Nem hiszel nekem? -nézett rám.
- De elhiszem, csak nem értem, hogy miért osztod meg ezt velem.
- Mert úgy érzem meg kell osztanom veled. Ezt is... mint a pizzát. - mosolyogott.
- Tyler, én most mennék...
- Ne menj! Kérlek! Probálj megismerni, lásd milyen is ez a tuskó. - utalt magára, amin kénytelen voltam mosolyogni. - Látod megy ez... én egy mosolyt láttam.
- Szemüveget javaslom.. bolhás. - vigyorogtam rá.
- Nah ne kéresd már magad! Gyere, nem bántalak. - mondta. Bejebb mentünk és sokat hülyéskedtünk... és fényképeket is csináltunk. Elszórakoztam vele.
- Köszönöm, jó volt. - mosolyogtam, mikor a házunk ajtaja előtt elköszöntünk egymástól.
- Nincs mit én tartozzom köszönettel. A képeket meg majd adom oké?
- Oké. Köszi mindent Tyler.
- Jó éjt Kate! - mosolygott és elment én bementem. Majd megfürödtem és lefeküdtem aludni.

16. rész - Üzenet a dobozban

Már megint egy álom.... ezek az álmok kezdenek meg rémiszteni..... De miért álmodok ilyesmit.. nem is vagyok farkas.... vagy kitudja... már én magam sem értem. A mai nap sem volt sokkal másabb, mint a többi legalább is az eleje nem. Azon gondolkoztam a mai nap legtöbb részében, hogy mi lehet a nagy titok? Miért vagyok más, mint a családom? a gondolataimból most Anabel és Tyler zökkentett ki.
- Csak azt akartam mondani, hogy te még mindig egy korcs vagy!- vihorászot, a frappáns mondatán Anabel és elment a barátnőjihez...
- Sajnálom Katarina! Mit szólnál, ha ma suli után elmennénk pizzázni? Emlékszel alku.. - ajánlotta fel.
- Az alku... - jegyeztem meg.
- Szóval? - mosolygott.
- Jó. Mikor? - kérdeztem meg a focistát.
- Három?
- Oké. De Anabel?
- Neki  nem kell tudnia. Ez a mi alkunk. Csak ránk tartozik. - válaszolt és az egészet, úgy kezelte, mintha ez természetes lenne. Szerintem nem az.. vagy nem tudom.
- Jó, most megyek matekom lesz.
- Nekem is. - indultunk el a terem fele.  Carla és Maya az ajtó előtt rögtön megállítottak, így Tyler egyedül volt kénytelen be menni a terembe.
- Randi? - érdeklődött Maya.
- Nem. Az alku.
- Hát persze... - kacsintott.
- Hogy állsz a könyvel? - érdeklődött a rövid hajú vámpír.
- Köszi, egész jól. De egy párdolog ütközik az én infóimmal.
- Meglehet.. például mi?
- A vérfarkasok..... van olyan, kiről egyáltalán nem lehet tudni, hogy az-e? Ezt nem teljesen értem... szóval..... nem tudom.. olyan hiányos a vérfarkasos fejezet.
- Igen, mivel a vérfarkasok olykor igen csak magányosak vagyis elzárkóznak a többi mágikus lénytől és hogy is mondjam....róluk nem tudunk mindent... sőt szinte semmit.
- Értem, de gyerünk jön a tanár. - mentünk mindannyian órára. Ezt a tantárgyat még mindig rühellem...

----------------- Három óra ----------------

- Nah mehetünk? - nézett rám Tyler.

- Aha, de hol esszünk?- néztem rá.

- Gondoltam beülünk a közeli kajáldába.... tudod ott a sarkon.

- Emberek előtt akarsz velem mutatkozni? Jó ötlet ez? - néztem a vérfarkasra.. kezdem azt hinni, hogy még sem ismerem ezt a srácot annyira. Tök jó fej külön meg minden, nem értem én ezt... Fura. Túl fura.

- Miért ne.... na gyere! - invitált magával, elindultunk gyorsan ott voltunk röpke hét perc alatt. Addig is probált beszélgetni velem.

- Áruld el nekem Tyler.,hogy most mi ütött beléd? - kérdeztem az ajtóban.

- Semmi, miért? - nézett rám.

- Hát csak.... olyan fura, hogy rendes vagy. - ismertem be.

- Lehet, hogy ez az igazi oldalam. Milyen pizzát együnk?

- Hm.... nekem bármi jöhet.

- Ok.  - ment a pulthoz. - Egy közepes méretű pizzát kérnénk, mondjuk egy Texas pizzát.

- Rendben, azzonnal kész. Üljenek le. - mondta az eladó.

- Az milyen? - néztem Tyler-re.

- A Texas pizza isteni finom : bolognai alap, paradicsom, kukorica, sonka , sajt füstölt, trappista sajt, paprika és ennyi.

- Hm... ez jól hangzik. - ültünk le az egyik asztalhoz. Beszélgettünk. Tyler tényleg rendes volt, nem korcsozott le se semmi. Teljesen normális volt, egy kicsit meg is lepődtem ezen...sőt szinte már nem tudtam hova tenni a dolgot. 

Amikor kihozták a pizzát Tyler azonnal felnyitotta a tetejét. A dobozon egy üzenet volt: "Maradj hű magadhoz". Na igen ebben a kajáldában mindig van üzenet, bármit is esszel.

- Új fajta gondolkodás mód, üzenet a dobozban. - jelentettem ki.

- Igen, de a te vagy az én üzenetem? - kérdezte, és a kérdés ebben az esetben teljesen jogos is.

- Ketten esszük, tehát gondolom mindkettünk üzenete.

- Egy közös dolog. Van bennünk valami közös. - mosolygott.

- Van, ezek szerint. - mondtam egyszerűen.

- Mikor láthatlak mosolyogni? - kérdezte meg, Tyler-nek egy új eddigi számomra ismeretlen oldala.

- Nem tudom... Ritkán mosolygok.

- Ha láthatlak egyszer mosolyogni kérhetsz tőlem valamit... - egy újabb alku.

- Ennek mi értelme? - kérdeztem rá.

- Nem sok minden, csak az, hogy talán lesz még valami közös bennünk. Ha végeztünk szeretnék mutatni neked valamit. - mondta és nekiálltunk enni az "isteni finom" pizzát, ami tényleg isteni finom volt.

15. rész - Ismeretlen ismerős

A suliba mindenki furán nézett rám. Azt tudom, hogy valami megváltozott, de azt nem tudom, hogy mi. Mindenki rideg és gyilkoló tekintetét magaménak tudhattam, még az angyalok is szúrossan meredtek rám. Ilyen ezelőtt nem fordult elő... akár milyen korcs is voltam.
Tudtam,mikor összesúgnak, miközben elhaladok mellettük vagy előttük. Amikor a focisták tekintette is jeges lesz, amikor a vámpírokat vagy a boszorkányokat is kirázza a hideg, ha csak rájuk nézek. Mindenki egy dologra gondol... hogy hogy lehet ez.... Mi történt?
Még a családom is fél tőlem... itt maradtam magamnak.. a tükörképemmel. A világom, mi amúgy sem volt egy szivárvány most fekete és fehér, ha nem teljesen fekete. Megváltoztam, más lettem, démonibb, erősebb, keményebb, de még is gyengédebb...
 Rögtön mentem órára, én nem ide tartozom az elejétől, akkor most sem.
- Szia... - köszönt az egyik angyal, ilyen sem fordult még elő.
- Szia. - mosolyogtam.
- Akkor te  most...
- Igen.
- Hűha... hogy lehet ez? - szegény minden bátorságát össze szedhette.
- Nem tudom, így alakult. - füllentettem.
- Értem. És megbosszulod?
- Nem.
- Miért?- lett egyre bátrabb, szinte már én sem hittem el.
- Mert azzal nem lesz jobb. Nekem nem változott semmi... csak én. - válaszoltam.
- Értem, ha gondolod segíthetnék...
- Miben?
- Hogy elfogadjanak. - mondta számára teljesen világos és egyértelmű dolgot.
- Ha idáig nem kellettem, hát most se.  Ha megbocsájtasz... - kerültem ki.
- Katarina! - szólt utánam... jé tudja a nevem.
- Igen? - fordultam vissza, három lépés után.
- Sajnálom, nem volt szép tőlem... de veszélyt jelentettél mindenkire.
- Akkor nézd meg ez után. - mentem tovább. Nem érdekelt... se ő se mások. Nekem elegem van. Bár át mehetnék egy másik iskolába.... de nem azt nem lehet.
Mikor beléptem a terembe, a tanár elhallgatott, a többiek sem beszéltek én a szokásos helyre ültem. A csengő megszólalt kezdetét vette az izgalmas irodalom óra... némi iróniával persze... Beszélt a nagy költőkről... akik inkább szentek voltak a szemébe.. én meg rajzoltam a nagy pusztaságról, egészen addig, még kopogtattak.
- Jó napot! Elnézést a késésért. - jött be egy ismeretlen srác.
- Jó napot!  Maga Mr... - mondta, vagyis inkább kérdezte.
- Caleb Ross. - fejezte be az idegen.... aki nem volt ide való.. akár csak én.
- Akkor Caleb, ülj oda! - mutatott a mellettem lévő üres székre. Hangos moraj keletkezet. A fiú mellém ült.
- Nyugi nem harapok. - mondta.
- De én igen. - mosolyogtam rá.
- Észben tartom. - fordult előre... felvágták a nyelvét... de ezt a szemet ismerem.... valahonnan....
 -------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egyre inkább nem szeretek álmodni. Mindig valami furát álmodom és nem tudom miért. Mi az oka, de kezdek félni és, amit Carla adott könyv arról is csak említés van ilyesmiről.... Félek.

14.rész - Vendégek

Tegnap miután elment Tom el kellet gondolkodnom és gondoltam utána nézek a netten Carla Jefershon-nak és Maya Gilbert-nek. Írtam Maya-nak egy e-mailt, amiben az állt, hogy érdekelne az ajánlattá, vagyis szeretném felkeresni. Ha még mindig hajlandó velem beszélni, akkor jöjjön el hozzánk. Várom.
Úgy lett, eljöttek Carla és Maya. Nem tudtam, hogy ő Maya,m aki megmentett,m aki kérdezett és, akivel az erdőben is találkoztam...
- Sziasztok! - nyitottam ajtót.
- Hello! - köszönt Carla a rövid hajú vámpír.
- Szia! - üdvözölt Maya is, akit már korábról ismerek.
- Gyertek be! Csak, azt akkartam, hogy  beszéljünk.
- Igen tudom. - vette át a szót már a házban Maya. Carla a fotelba ült. Maya annak a szélére én pedig a kanapéra.
- Szóval..- kezdte el Carla. Nem tünt veszélyesnek, sőt igen békésnek nyugotnak és egy csepet sem féltem tőle, nem éreztem veszélyben magam... pedig vámpírok... - Nem tudjuk, hogy mit tudsz magadról, hogy tudod- e a családod múltját és a sajátod... de mi nem mondhatjuk el... csak rávezethettünk. Ezért hoztam is egy könyvet.
- Nekem? - kérdeztem meg.
- Igen.
- Inkább egy füzet.- helyesbített Maya.
- Igen, láttom. De mi is ez pontosan?
- A könyvem. - mondta Carla.
- A könyvünk. - javította ki Maya.
- Igaz.
- Értem, és ezt miért adjátok nekem oda? - néztem a két kedves vendégemre.
- Mert ha ezt elolvasod, akkor többet megtudsz a mágikus világról, és talán közelebb kerülsz a saját életedhez.  A titokhoz, a válaszodhoz. A miértekhez. Ahhoz, hogy miért nem vagy farkas... miért vagy más. Érted már?- világosított fel Maya.
- Értem. De ez miféle könyv.
- Mi írtuk, vagyis inkább én, de Maya a társszerzőm.  -mondta el Carla.
- Értem. És köszönöm. Mivel tartozom nektek? - néztem a két barnára.
- A barátunk leszel. - mondta Carla.. mire Maya az arcát a kezébe temette.
- Nem azt mondtam, hogy támad le. - világosította fel Maya a vámpír barátnőjét.
- Oké. Megbeszéltük, de akkor ne Katarina-nak hívjatok, hanem Kate-nek. - mosolyogtam rájuk.
- Megbeszéltük. - mondták egyszerre. Majd Carla átvette a szót:
- Elmondhatnád, hogy mi van közted és Tom közt.
- Semmi!- tágult ki a puppilám.
- Nah látod.. mondtam én, hogy a focistákra bukik. - vigyorgott elégedetten Maya.
- Mi? Nem!  Egyik sem. Nem tetszik egyik sem. Csak össze kerültem velük a törifeladathoz. És ennyi.
- Egyre többet beszélsz Tom-mal. - álapította meg Carla.
- Igen ez igaz, de semmi személyes.
- Hát persze... - nézet rám.
- Tyler-rel pedig mindig marjátok egymást és tudom, hogy találkoztál vele.
- Jézusom!- kaptam a fejemhez.- Tyler-el folyton marjuk egymást, de semmi nincs köztünk. És azért találkoztam vele, mert alkut kötöttem, hogy ne ölje meg Tom-ot, de Tom akarta őt megölni. Semmi személyes nincs egyikkel sem. Csak tudom, hogy nem hallhatnak meg. Érzem. - mondtam el, amit már rég be kellet volna magamnak is ismerni.
- Szóval... semmi? - nézett rám Carla.
- Semmi.- erősítettem meg magam.
- Mond csak Kate... szemszogtál álmodni?- tett fel egy teljesen nem ide vágó kérdést Maya.
- De...- mondtam, ők érdeklődve néztek rám, mintha azt várnák, hogy mondjak még valamit. - nem rég álmodtam, azt hogy olyanná váltam, mint ők.. vérfarkassá. A suliban voltunk.. mindenki félt tőlem, és én is megváltoztam. Az ajkam vörös volt, a szemem meg barnás... vért akartam, bántottam mindenkit... te is ott voltál Maya... elhívtál egy álarcos bálba és ott volt valami Caleb, akit megkarmoltam. Át változtam egy szörnyé... rémületes volt... egy rém kép. - ismertem el.
- Ne aggódj, ez nem rossz, hogy álmodsz, de az igen, hogy mit. - mondta Carla.
- Tessék? - néztem a két  vámpírra.
- Ha ilyet álmodsz, az nem jelent jót. Nézd!- lapozta fel a könyvet, vagyis inkább füzetett Maya.
"Mágikus lény.... aki álmodik, jövőt lát, ami folyamatosan változik."
-------------------------------------------------------------------------------
Mi után elmentek elkeztem olvasni a könyvet számomra valóban ismeretlen dolgok is voltak benne, például, hogy a mi családunk arany vérű farkas család, csak én lehetek gubancos... vagy örökbe fogadtak... Már én sem tudom. De egy biztos egyre jobban érdekel, hogy miért vagyok más, és mik a mágikus világ titkai. Mindent tudni akarok.
--------------------------------------------------------------------------------
Egy hét elteltével  a suli padjait kellet még mindig koptatnom, Braddel telefonon beszéltem, anyáékkal a neten. Tom és Tyler is kerülnek, de már nem esnek látványosan egymásnak. Carla-val és Maya-val egyre jobban kijövök. Kezdem azt hinni, hogy tényleg kedvelnek és valóban barátok leszünk.  Kiderül mit hoz a jövő, ami folyamatosan változik...

13. rész - Vallomás

November 3.
- Szóval  arról lenne szó.. -kezdte el, majd bele szippantott a levegőbe és megjegyezte- Te elvágtad az ujjad?- kérdezte.
- Igen, de ez most nem lényeg, csak ne akarj kajálni. - mondtam.
- Igaz. De nem lehetne beforrasztani? -kérdezte, remélem ez valami vicc.
- Tom, őszinte leszek hozzád. Nem, nem lehet. Hogy lehetsz te mindenből jeles? Ne válaszolj! - tettem hozzá  az utolsó mondatot, közben beszédre nyílt a szája.
- Jó. Lényegtelen. Tehát először is azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled. Másodszor, hogy válaszoljak egy kérdésre, ami nem hagy téged nyugodni.
- Oh.. és mi lenne az? - néztem rá érdeklődve.
- Hogy  Tyler és én miért marjuk egymást. - mondta ki.
- Jó. Hallgatlak. - válaszoltam.
- Arról lenne szó, hogy mindkettőnknek egy feladata van... és ebben az a legrosszabb, hogy véletlen alakult így. Tudod minen vérfarkasnak van egy feladata és nekünk ugyan az. Az lesz a nyertes, aki teljesíti ezt.
- Mi féle feladat? -kérdeztem meg a lényeget.
- Azt nem mondhatom el. Nem szabad tudni senkinek. Se családnak, se barátoknak, se senkinek. Csak a vezető tehát az alfa hím és mi akik kaptuk a feladatot. Mi tudjuk. A többi fvérfarkas sem.
- Akkor honnan tudjátok, hogy mindekettőtöké ugyan az? - néztem á, mire megvakarta a fejét.
- Onna, hogy a mesterünk mondta el.
- És ki a mester?
- Nem tudjuk, soha nem láttuk, csak gondolatban veszélünk vele és ő is velünk. Egy farkas alakban megjelenő idegen számunkra.
- Ezt nem teljesen értem. - ismertem el.
- Pedig egyszerű.... Szóval minden Teliholdkor az erdei tisztáson találkozunk, ő a legsötétebb helyre megy el, tehát még senki nem látta, a bundája színét sem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy ő a vezetőnk. Hatalmasabb minden farkasnál. Ő az alfa hím. - magyarázta.
- Szóval senki nem tudja ki ő.
- Nem. Csak annyit tudunk, hogy ha eljön az ideje megmutatja magát. Lehet, hogy köztünk él, lehet, hogy valamelyikönk lesz az utóda... nem tudni. Nem tudunk róla semmit.
- Értem. Szóval a feladatotokat nem mondjátok el nekem. De azt kéred, hogy ne szóljak bele a háborútokba? - igyekeztem le szűrni a lényeget.
- Pontosan. - adottt egy egyszerű választ.
- Miért ne?
- Mert te is megsérülhetsz. Hát nem érted? Ez nem kutya viadal. Itt komoly tét van. Valamelyikönknek nyerni kell, hogy milyen módon az mindegy. De kell. - világosított fel.
- Miért? Mi van a másikkal, aki veszít? Mi a tét? - néztem rá.
- Az élet. Az, hogy megváltozhat az életed. Nagyon ritkán kerül sor arra, hogy ugyanazt a feladatot kapja két farkas, de most ez van...  ha nyersz, megkapod azt amire leginkább vágysz. Akár a legédesebb emberi vért is levadászhatod következmények nélkül. De ha veszítesz kirekesztenek a falkából, számkivetett leszel, akár csak....
- Én? Igaz? Én az iskolban? - kérdeztem meg az egyértelműt.
- Igen. De ez nem csak erről szól. És nem is mondhatom el, mert te más vagy, és ha megtudnád az efféle szabályokat szörnyű nagy galiba lenne. - oktatott.. már megint.
- Értem. Jó nem gond, de nem engedem, hogy megöljétek egymást. Ezt fogd fel úgy, hogy nekem ez a feladatom. - mondtam és mélyen a szemébe néztem. Közelített az ajkával felém. - Tom, te mit csinálsz? - néztem rá, mikor már egy centi volt az ajkaink közt.
- Semmit. - nyelt egyet és elhajolt. - Mennem kell. Bocs Katarina. - automatikusan fel kelt és indult az ajtó fel.
- Várj!
- Nem. Szia! - lépet ki az ajtón, amit be is csukot maga után. Ez fura volt......

12. rész- Történések

November 2.
Ki volt az ismeretlen? Miért jött? Mit akart? De a legfontosabb kérdés miért akarta Tom és Tyler megölni egymást? Rengeteg kérdésem van, de nem fogom megtudni a választ talán soha sem. Ezekkel a kérdésekkel kellet ma felkelnem és rá jönni egy fontos felfedezésre... készülnöm kell, vagyis nem kell, mert most hétvége van és ez a jó irány a város, emberek nem csak mágikus izék..jó tudom, de tényleg hiányoznak ember társaim.
Egy őszies szerelést vettem fel, majd megreggeliztam, lefordítva ettem pár gyümölcsöt. Utána indulás.
Be terveztem egy vásárlást mára és a kedvenc lemez vagyis inkább már CD boltomba való betérést. A nevét soha sem tudtam megjegyezni és nem is akartam, mert nem a név hanem a termék a lényeg...
Szép időnek érkezik a nap, így úgy döntöttem hogy egy vékonyabb kabátot veszek fel.
- Segíthetek? - szólalt fel egy ember társam... a bolti eladó, ugyanis a sok jobbnál jobb CD hatása alá keveredtem és nem tudtam eldönteni melyiket vigyem el.
- Igen, köszönöm. Valami régit keresek.
- Elképzelés?- mosolygott rám. Elnézve egy idős lehetet velem és suli mellett csinálhatja. szem sötét kék, haja hosszú, arca kis fiússan férfias, ajka telt... helyes... na de vissza a CD-hez.
- Nem, az nincs. - mondtam.
- Ok. Miket hallgatsz? - kérdezte mosolyogva.
- Minden félét. De jobb szeretem a régiket, mert azok még eredetiek és nem gépi alá festés, ha érted mire gondolok. - válaszoltam.
- Aha, szóval bármit adok meghallgatod és véleményezed? - kérdezte rejtélyes mosolyal az arcán.
- Igen.
- Remek, akkor tessék. - nyomot a kezembe egy CD-t amin nem volt cím se semmi szöveg.
- Hát ez? - kérdeztem tőle.
- Ezt hallgasd meg és mondj véleményt majd róla.... mondjuk egy hét múlva? -nézet rám.
- Jó, ha ráérek majd jövök. Addig is köszönöm. - indultam kifelé.
- Nincs mit... vagyis a neved?
- Katarina. - ezzel le zártam a beszélgetésünket és kiléptem a kedvenc boltom ajtaján. A számomra teljesen ismerős bolt, ismeretlen eladójával, aki egy ismeretlen srác és annak ismeretlen lemezével lettem gazdagabb.

Miután haza értem  betettem a Cd-t, hogy meghallgassam. Nem ismerem, bár a dalamára valahonnan emlékszem, de maga a szöveg és a baszus gitár szólókat, nem ismerem fel egyik eddig hallgatot zenéből sem.Talán valami feldolgozás vagy hasonló. Nem tudom, visszont már az első szám megtetszet.  Zene hallgatás közben azon gondolkoztam, hogy rajzolnom kén valamit róla, evvel magyarázva, hogy mit gondolok a számokról. Vélemény kifejezés egy módja.. Megtettem, ez lett belőle....
A rajzolás végeztével lepentem egy forrócsokit készíteni magamnak. Csengettek, ennyit a nyugis napokról, de jó haggyuk itt a finom innivalómat és nézük meg ki az.
- Szia! - köszönt a látogató, a nem várt látogató.
- Szia! - visszonoztam a köszönését.
- Be mehetek? - kérdezte meg.
- Ha muszáj. - nyitottam ki az ajtót.
- Szeretnék bocsánatot kérni. - mondtam már a nappalinkban.
- Oké. De miért? Mert bunkó vagy? Vagy mert szóba álltam veled? - tettem fel a fontos kérdéseket.
- Mindkettő, bár az utobbiról nem én tehetek, ezt magaddal kell megbeszélned. - oktatott ki. Be kell ismernem igaza volt kivételesen.
- Jó. Miért jöttél? - tértem a lényegre.
- Nem ülhetnénk le? - tett egy enyhe célzást.
- De. - ültem a fotelba, ő a kanapéra ült velem szemben.
- Szóval arról lenne szó....

11. rész- Szörny

Tegnap este miután eltűnt az ismeretlen a 2 fiú is két felé indult és kereket oldott. A tömeg is hamar feloszlott, én egyedül maradtam az éj sötétjében az erdőben és gondolkodtam a látottakon. Itt álok az erdő közepén a kérdéseimmel és választ nem kapok. Nem tudom mi a különbség farkas és farkas közt... félek, aggódóm, de még is kíváncsiság vezet. Tudom mit kell tennem, de nem tudom, mit fogok tenni. Nem látom át és nem is akarom, de azt tudom, most haza megyek és alszom...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sosem éreztem még ilyet, nem éreztem azt, hogy valami ennyire fájjon. Ekkora sebet tépjen fel... és ilyen mély nyomot hadjon. Erre nem voltam felkészülve és talán soha nem leszek...
Az a nap az életemben sosem merül feledésbe, de valamit kell tennem, hogy letisztázzam magamban az eseményeket és persze azok érzelmi oldalát is. Remélem egyszer talán sikerül.
- Mi a helyzet kis lány? - jött oda Tyler és egy puszit nyomot az arcomra.
- Takarodj! - vicsorogtam rá.
- Még veszélyesebb vagy, mint az előtt.
- Te meg még mindig ugyan olyan barom. - válaszoltam és tovább indultam.
- Ne tagad, hogy tetszem!
- Nincs mit tagadnom, mert te csak álmodozol.
- Miért kell mindig vissza szólni? - nézett rám.
- Miért kell mindig útba lenned? - kerültem ki.
- Mert kellesz!
- Állj sorba! - néztem egyenesen előre és Tomba ütköztem. - Bocs.
- Nem gond, mással vagy elfoglalva.
- Igen... - válaszoltam, szerencsére Tyler már nem volt körülöttem.
- Én életbe maradtam, de te nem.
- Lehet, de megyek. Üdvözlöm az anyukádat. - kerültem ki őt is majd a terem felé vettem az irányt, még most i figyeltek... katasztrófa volt... de féltek tőlem.. egyszer végre nem én voltam a préda.
- Lesz nálunk egy buli. - állított meg következő szünetben Maya. - Gyere el! A tesód is ott lesz.
- Még meg látom. Köszi. - válaszoltam.
- Nincs mit, de ha lehet ne hoz bolhákat. - ugratott.
- Majd előtte fürdök. - mosolyogtam rá.  Utána elindultam.
- Várj! Álarcba gyere! Álarcos lesz. - szólt utánam.
- Észben tartom. - válaszoltam és egyenesen a terembe sétáltam, az osztály társaim figyeltek... érdekes volt.... de felemelő.
- Katarina? - kérdezte Mr. Jefershon.
- Igen.
- Maga.....
- Igen. - vámpír..kiszagolja az ilyesmit.
- Érdekes.
- Igen.
- És szótlan.
- Igen.
- Szokatlan.
- Igen.
- És le.. - mondta volna, de volt aki közbe szólt.
- És lelehet állni. Ez matek és nem korcs tisztelet.- kostolgatot Tyler.
- Mi óta érdekel az téged? - érdeklődtem.
- Mióta elkaptam a bolháidat.
- Örülj, hogy szóba állnak veled az én drágáim. -vágtam vissza.
- Ne legyél szemtelen Katy... - becézés? Na ne!! Ezt már nem tűröm, szerintem Mr. Jefershon is rá jött, mert le állította azt a szörnyeteget.
- Tyler Mattshon, fejezd be! Te sem büszkélkedhetsz, a nagy farkas ösztönöddel.
- Igen tanár úr. - hallgatott el hirtelen... ez új valamit tud a mi tanárunk.... de mit?  Én is tudni akarom...
Mikor az órának vége volt én léptem ki először a teremből és Tom felé vettem az irányt, aki közben kikerült, ahogy ki jött utánam.
- Sajnálom. - mondtam.
- Mit? Hogy egy szörny lettél? Azt sajnálhatod is. - állt meg a folyóson és kiabált velem.
- Ezt te nem értheted....
- De értem.
- Nem... Kérlek Tom! Kérlek! - szorult össze a szívem.
- Ne hogy azt hidd, hogy érdekelsz.... az elején más voltál... lázadtál és harcoltál. Most fel adtad és szörnyé változtál.... nem értem miért tetted.... csak azt tudom, hogy csak szánalmat érzek. - hagyott ott, mindenki engem méregetett.
- Takarodjatok! - morogtam a tömegre. Caleb elém állt... kár volt megütöttem... megkarmoltam.
- Ssssssz...- felszisszent.
- Sa..sajnálom. - nyúltam utána, mások elmentek csak ő és én maradtunk.
- Mi történt veled? - kérdezte.
- Szörny lettem..... - olyat tettem mint még az előtt soha... sírtam.