November 3.
- Szóval arról lenne szó.. -kezdte el, majd bele szippantott a levegőbe és megjegyezte- Te elvágtad az ujjad?- kérdezte.
- Igen, de ez most nem lényeg, csak ne akarj kajálni. - mondtam.
- Igaz. De nem lehetne beforrasztani? -kérdezte, remélem ez valami vicc.
- Tom, őszinte leszek hozzád. Nem, nem lehet. Hogy lehetsz te mindenből jeles? Ne válaszolj! - tettem hozzá az utolsó mondatot, közben beszédre nyílt a szája.
- Jó. Lényegtelen. Tehát először is azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled. Másodszor, hogy válaszoljak egy kérdésre, ami nem hagy téged nyugodni.
- Oh.. és mi lenne az? - néztem rá érdeklődve.
- Hogy Tyler és én miért marjuk egymást. - mondta ki.
- Jó. Hallgatlak. - válaszoltam.
- Arról lenne szó, hogy mindkettőnknek egy feladata van... és ebben az a legrosszabb, hogy véletlen alakult így. Tudod minen vérfarkasnak van egy feladata és nekünk ugyan az. Az lesz a nyertes, aki teljesíti ezt.
- Mi féle feladat? -kérdeztem meg a lényeget.
- Azt nem mondhatom el. Nem szabad tudni senkinek. Se családnak, se barátoknak, se senkinek. Csak a vezető tehát az alfa hím és mi akik kaptuk a feladatot. Mi tudjuk. A többi fvérfarkas sem.
- Akkor honnan tudjátok, hogy mindekettőtöké ugyan az? - néztem á, mire megvakarta a fejét.
- Onna, hogy a mesterünk mondta el.
- És ki a mester?
- Nem tudjuk, soha nem láttuk, csak gondolatban veszélünk vele és ő is velünk. Egy farkas alakban megjelenő idegen számunkra.
- Ezt nem teljesen értem. - ismertem el.
- Pedig egyszerű.... Szóval minden Teliholdkor az erdei tisztáson találkozunk, ő a legsötétebb helyre megy el, tehát még senki nem látta, a bundája színét sem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy ő a vezetőnk. Hatalmasabb minden farkasnál. Ő az alfa hím. - magyarázta.
- Szóval senki nem tudja ki ő.
- Nem. Csak annyit tudunk, hogy ha eljön az ideje megmutatja magát. Lehet, hogy köztünk él, lehet, hogy valamelyikönk lesz az utóda... nem tudni. Nem tudunk róla semmit.
- Értem. Szóval a feladatotokat nem mondjátok el nekem. De azt kéred, hogy ne szóljak bele a háborútokba? - igyekeztem le szűrni a lényeget.
- Pontosan. - adottt egy egyszerű választ.
- Miért ne?
- Mert te is megsérülhetsz. Hát nem érted? Ez nem kutya viadal. Itt komoly tét van. Valamelyikönknek nyerni kell, hogy milyen módon az mindegy. De kell. - világosított fel.
- Miért? Mi van a másikkal, aki veszít? Mi a tét? - néztem rá.
- Az élet. Az, hogy megváltozhat az életed. Nagyon ritkán kerül sor arra, hogy ugyanazt a feladatot kapja két farkas, de most ez van... ha nyersz, megkapod azt amire leginkább vágysz. Akár a legédesebb emberi vért is levadászhatod következmények nélkül. De ha veszítesz kirekesztenek a falkából, számkivetett leszel, akár csak....
- Én? Igaz? Én az iskolban? - kérdeztem meg az egyértelműt.
- Igen. De ez nem csak erről szól. És nem is mondhatom el, mert te más vagy, és ha megtudnád az efféle szabályokat szörnyű nagy galiba lenne. - oktatott.. már megint.
- Értem. Jó nem gond, de nem engedem, hogy megöljétek egymást. Ezt fogd fel úgy, hogy nekem ez a feladatom. - mondtam és mélyen a szemébe néztem. Közelített az ajkával felém. - Tom, te mit csinálsz? - néztem rá, mikor már egy centi volt az ajkaink közt.
- Semmit. - nyelt egyet és elhajolt. - Mennem kell. Bocs Katarina. - automatikusan fel kelt és indult az ajtó fel.
- Várj!
- Nem. Szia! - lépet ki az ajtón, amit be is csukot maga után. Ez fura volt......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése