21. rész - Gubanc

December 20.
Nem sokára itt van a karácsony és nem tudom mit adjak a családomnak, akik itthon sem lesznek. Kezd elegem lenni, megint egyedül tölthetem ezt az ünnepet, mint az elmúlt két évben. Nem baj, kibírom kezdek hozzá szokni elvégre ők vadásznak én meg itthon vagyok.
Ma csináltam egy karácsonyias  képet, majd elküldöm nekik, hogy igen itt vagyok és létezem, annak ellenére, hogy én nem vagyok vér farkas. Utána takarítottam. Minden szekrényből kipakoltam és rendet tettem bennük.
Viszont rá jöttem, hogy anya szekrényei a leginkább kupisak. Ahogy a legalsó szekrénybe rámoltam megtaláltam egy naplót. Anyjáé.  Egy vastag barna bőr borítású szíjjal háromszor átfogott naplót találtam. Nagyon érdekelt, hogy anya mikori naplója és mi lehet benne. Kíváncsi voltam mindig is és szerintem ez a mindent tudni akarok vágyam egyre csak nő, olykor bajba is kever, de nem vészes.
Az utolsó feljegyzés 14 évvel ezelőttre szól, egy május 26.-i napra.  Akkor voltam három éves. Sajnos nem emlékszem semmire a gyerek koromról csak 6 éves koromtól igen egy kicsit szenilis vagyok ilyen téren. Nem nagyon érdekelt a múltam.... eddig.
Bele olvastam....
 " 1994. Május 26. 
Nem tudom hogy mondom meg majd neki, hogy mit tettünk, de kénytelen leszek. Nem tudom valaha megbocsájt- e az én kicsi hercegnőm. De én nagyon haragszom magamra. Egy dolog vigasztal, hogy Jackson (apukám neve) szerint jól tettük, mert így tudjuk csak megvédeni a lányunkat. Kénytelenek voltunk ezt tenni. Mert másképp nagy felfordulást és gubancot okoztunk volna mindenkinek. Nem mi, hanem ő.
Lehet, hogy a lányom soha nem nézi el nekem ezt a tettemet és tudom, hogy nem tudok úgy nézni rá, mint arra a csecsemőre akit világra hoztam, de kénytelen voltam. Hogy megmentessek vele másokat. Ha ez a gyerek nem is az enyém.... nem úgy, mint az aki volt."
Tovább nem bírtam olvasni, mert kifolytak a könnyeim. becsaptam a naplót és behajítottam a szekrénybe. Soha többé nem akarom látni. Se ezt az átkozott füzetet a feljegyzésekkel, se a családom. Ez itt a gubanc.
Én nekik egy gubanc vagyok?
Csak egy valami, amit eldobhatnak? Miért?
Mit ártottam nekik? Vagy miért cseréltek el a gyerekükre?
Nem is vagyok anya lánya, és az apám nem az apám? A bátyám is csak egy idegen?Itt élek a házukban és nem ők a családom. Lehet, hogy megölték az igazit.
Az igazi gyerekükkel és én helyettesítem, de miért??? Mi az ok?
Miért kellek én nekik? Ha a saját lányukat eldobták....
Miért nem írtak semmi konkrétat és miért nem írtak neveket?
Miféle csere? Milyen gubanc?
Egyáltalán mi ez az egész? Mit kellene kibogozni?
És miért nem ettek meg, engem is?
Kik az igazi családom? Mire kellek nekik? Mit akarnak tőlem?
Csak ezekre a kérdésekre keresem a választ.... Hát így legyen boldog karácsonyom.

20. rész - Egy ember

December 12.
Ma Calra és Maya által szervezett bulira vagyok hivatalos. Nem igazán tudom mit vegyek fel, de csak meg lehet oldani. Feltúrtam a szekrényem és találtam egy kedvező és megfelelő darabot, megcsináltam a hajam, persze csak egyszerűen és egy egyszerűbb sminket is felvázoltam magamra. Kerestem egy nyakláncot, egy fülit és egy megfelelő cipőt. A kabátot is kiválasztottam, de előtte a party szerkóba csináltam egy képet.

Utána elindultam. A lányok is szépen fel voltak öltözve egy kicsit tramplisnak is éreztem magam e miatt, mert hát csodálatosan néztek ki. Amióta kicsit nőt Carla haja valami nagyon vidám és ragyog az arca is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jóba leszek valaha vámpírokkal, egyáltalán jóba leszek a családomon kívül bárki mágikus lénnyel. Fura, de jó eső érzés. Egy gyönyörű fekete fehér ruhát vett fel és a haját kicsit be sütötte tényleg nagyon szép volt.

Maya is kitett magáért egy nagyon szép gyöngyökkel díszített ruhát választott a bulira, ami olyan bál szerű dolog, de ez mellékes... A haját ő is besütötte akárcsak mi. A ruha választása is csodálatos volt és amit a partyn alkotott a tánc parketten valami WOW. Nagyon szuper, meg látszott, hogy ő a suli legjobb táncosa. Egy olyan akrobata filling. Király. És ismét Wow. Nagyon szuper volt. Ez a két vámpír lány nagyon tuti és menő is. Örülök, hogy szóba álltam velük.


- Ejha!-  mondtam Maya-nak mikor le jött a parkettről.
- Szeretem, ha figyelnek rám. - mosolygott.
- Azt látom. - mosolyodtam el én is.
- Kate, szeretnék neked bemutatni valakit. - jött oda Carla.
- Mire készülsz? - néztem a vámpír barátnőmre.
- Nyugi, nem vér szívó. - mosolygott.
- És nem is vér farkas. - tette hozzá Maya.
- Ahha szóval bérgyilkost küldötök rám. - néztem a két lányra.
- Nem, az egyetlen... rajtad kívül, aki ember és megtűröm magam körül. - mondta Carla.
- Nem az a csoda, hanem hogy én is. - vigyorgott Maya. Igen ez valóban nagyobb csoda volt.
- Na jó essünk túl rajta. - ahogy kimondtam oda lépet egy srác, aki elég helyes volt, de srác. A nyakkendőjét babrálta, mikor meglátott engem.
- Szia szépség. - mondta nekem.
- Szia szörnyeteg. - ennyi volt a válaszom.
- Össze jöttek a mesékben. - mondta. Carla és Maya eltűntek a tömegbe, így itt maradtam vele. Remek...
- Ez a valóság.
- Pedig azt hittem álmodom.Caleb vagyok.  És bocsi ezért, de Carla szívatott.
- Áhhá... majd számon kérem rajta. Én Katarina vagyok.  - válaszoltam és elakartam indulni a tömegbe, de nem engedte. Milyen szép kék szeme van.
- Enged meg, hogy jóvá tegyem.
- Mit?
- A bemutatkozásom. Kezdjük előröl.
- Te tényleg azt hiszed, hogy ez egy mese, vagy egy film? - néztem érdeklődve rá.
- Erre ne keljen válaszolnom.
- Kezdjük előröl. Kerülj ki!  - mondtam ki és példát mutattam neki, de három lépésnél tovább nem jutottam mert el állta az utam.
- Szia, látom csak ketten vagyunk itt emberek és gondoltam lenne kedved beszélgetni. Egyébként Caleb vagyok és szeretem a mesés hasonlatokat. - mosolygott. Én sem bírtam ki, hogy lehet valaki ilyen bosszantó de ilyen édes is.
- Szia. Katarina vagyok egy vér farkas család tagja. Igen beszélgettek veled, de csak azért, hogy ne kelljen mást fárasztanod. - mosolyogtam rá.
- Ügyes. - mondta és félre mentünk beszélgetni. Nagyon jó fej volt. És el kell ismernem egy kicsit TALÁN az esetem is. De az ember tévedhet. ÉS egy magányos ember vagyok farkasokkal teli családba. Jó ez nekem.

19. rész -Hangjegy

November 22.
Egy újabb hétvége és már tudom, hogy mit fogok ma csinálni. Bemegyek a városba és meglátogatom a srácot, aki a lemezeket a kezembe nyomta. De előtte felöltözöm és meg reggelizek és talán egy keveset olvasok is.
A reggelim nem más, mint grofli volt. Az öltözékem pedig erre a hideg napra is meg van.
- Szia! - köszönt a srác, mikor beléptem a kedvenc kis üzlettembe.
- Szia, vissza hoztam  a CD-t. - mosolyogtam rá.
- Örülök. Tetszett? - kérdezte mer, szerintem az egyértelműt.
- Köszi, jó volt. Nem volt ismerős, de még is a dallam valamire már emlékeztetett.Tehát igazán elmondhatod mi ez... - válaszoltam a kérdésére.
- A bandám lemeze. Jó persze semmi extra, de azért büszke vagyok rá. - húzta mosolyra az ajkát.
- Jók vagytok. - ismertem el. -Nem az a tipikuspop se rock se jazz, hanem olyan hangjegy kavalkád.
- Kösz, az mi? - nézett rá a vázlat füzetemre.
- Gondoltam így könnyebben eltudnám magyarázni, hogy mi jutott eszembe egy-egy számról.- mondtam és odaadtam neki a firkálmányaim.
- Rajzolsz? - méregette a fűzetett és engem.
- Megesik.
- Hűha.... - lapozta fel és a zene madárnál megállt, jobban szemügyre vette. - Ez valami szuper.
- Köszi.
- Esetleg..ha lehetne..
- Igen? - kérdeztem rá.
- Arra gondoltam, hogy ha nem lenne gond és a srácokkal is megdumálnám rajzolhatnál nekünk egy albumtervet vagy banda logót.
- Miért is ne?? Aha persze. - mosolyogtam rá.
- Oké felhívom a srácokat. Van egy kis időd?
- Ahha, ma nincs semmi tervem. - mondtam, ő megfogta a telefont és hívta barátait én addig körülnéztem  polcokon valami jó kis CD után epekedve. Semmi... Mikor vissza mentem a pulthoz közölte, hogy mehetünk. Bezárta a boltot és elmentünk egy garázshoz. Ott volt a bandája többi tagja. Alex, Casle, Jim és Dyen. Megismertem őket, majd közösen tervezgetni kezdtünk. Az eredmény egy banda logó lett.
Utána játszódtak nekem pár számot, majd én haza mentem. Brad hívott.
- Szia hugi, mi jót csinálsz? Mit csináltál ma? - tette fel a kérdéseit a telefonba a bátyám hanjga.
- Nem sok mindent, a kedvenc boltomba voltam, ott emberekkel beszéltem és rajzoltam. Teljesen szokványos.
- Ha te mondod. Nem kerültél bajba?
- Nem.
- Kate, most komolyan... - még mobilon keresztül is atyáskodik... brrr....
- Oké, oké, nem történt semmi.
- Jó. Aztán ne kerülj bajba.  Tom és Tyler még mindig marja egymást? - tett fel egy újabb kérédst.
- Aha, mint a citrom a nyelvem. - tettem egy hasonlatot, amit ő nem díjazott persze aztán még beszéltünk és bejelentette, hogy majd csak január 12.-én jön haza... remek. Mindegy legalább addig is nyugtom lesz.

18. rész -Hercegnő hiszti

Mai nap is egy átlagosnak indult.,de a végére ez a nap botrányos lett, mint még sok másik, de ebbe most ne menjünk bele.A 4. óra utáni szünetben egy hatalmas pertatvar alakult ki. Maya, Carla és én az iskola jobb szárnyába a folyosón beszélgettünk, mikor oda lépet Tyler.
- Sziasztok! - köszönt és mosolygott??????? - Katarina, ez a tiéd. - adott át egy borítékot.
- Köszi, de ez mi? - néztem rá, valóbalóban fogalmam sincs mi lehet abba a borítékba.
- Képek. -húzta mosolyra az ajkát.
- Áhhá.... - eset le, hogy mit tartalmaz a boríték. - Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Nincs mit. Én köszönöm a mosolyt.
- Te mit csinálsz itt? - jött oda hozzánk Anabel.
- Beszélgetek. - válaszolt egyszerűen.
- Ezekkel? -mért végig minket flegmán, először Carla-t, majd Maya-t és végül engem vett szemügyre.
- Igen velük...-válaszolt higgadtan.
- Ez mi? - nézet a kezembe lévő borítékra.
- Te is látod...boríték. -világosította fel Maya.
- Tyler... a te írásod van rajta. Mire véljem? - nézett mérgesen a hercegnő.
- Igen, de ez most nem tartozik rád. -válaszolt.
- Nem-e?
- Nő. -vigyorgott Maya.
- Nem. - mondta Tyler.
- De! - ragadta ki a kezemből a borítékot, ami a tegnap készült közös képeket tartalmazta.
- Ad vissza! - álltam le vele vitatkozni.
- Francokat! Tyler, megyünk! -nyitotta ki a borítékot és nyávogott.
- Nem megyek veled sehová. Nézd csak meg azokat a képeket. Katarinával vagyok rajta. -nézett rá, majd ránk és mosolygott.
- Ez..ez mi? - nézett elcsukló hangon. Elkezdte nézni a közös képeinket. Carla és Maya is egymásra nézett.
- Tegnap együtt voltunk vadgesztenyével. - mondta ki egyszerűen Tyler. Én csak nevetni tudtam. A két barátnőm furán össze néztek. A hercegnő arcát meg a méreg öntötte el.
- Vadgesztenye? Szóval.... te és ő randizgattok? - kérte számon.
- Baráti találka volt.
- Ezt nevezed te baráti találkának??? Mond te teljesen hülyének nézel?
- Őszintén. Igen. - mosolygot Tyler.
- Végeztem veled, és ezzel a korccsal, ti mind idióta barmok vagytok. Nem értitek meg a lényeget. Szakítok veled! - húzta fel teljesen magát a pincsi.
- Jó, hamarább is megteheted volna. - integetett neki Tyler.
- Kabe! - orditott vissza.
- Egy hisztéria. - mondta Calra.
- Szerintem meg ez egy hercegnői hiszti volt. -nevetett Maya. Mindannyian nevetni kezdtünk. - De te, kidobtad. - nézet a barátnőm Tyler-re.
- Igen. Ki. Előbb kellet volna. - kacsintott.
- És akkor most a mi Katarinánkra veted ki a focista mezed? - vonta kérdőre Carla... te jó ég.
- Nem. Kate, csak egy barát. És más dolgom van vele, de erre már ti is rájöttetek... vérszívók. - hagyott ott minket bosszusan.
- Ez mire volt jó? - néztem a két lányra.
- Csak érdekelt. - mondta Maya.
- Így soha nem tudom meg, hogy mi a feladatuk.
- De, majd mi segítünk. - jöttek oda és megöleltek.
- Oké, most mennyünk, mert megint kések töriről. - mondtam és mentünk órára a nap további részébe Carla, Maya és Tyler volt a társaságom. Elmentünk egyet forró csokizni, utána haza mentem és beszéltem anyáékkal, megcsináltam a házit, kajáltam és nagyjából el is ment a nap.

17. rész - Vad gesztenye

Miután megettük a pizzát kitalálta, hogy menyünk el a közeli erdőbe. Bele mentem, de nem tudtam mit szeretne.... most evet... remélem, hogy nem egy alkalmas helyet keres a gyilkolásra... remélem nem engem akar megölni.. már azon se lepődnék meg.
- Miért? - kérdeztem meg.
- Mert ott tudok hű maradni magamhoz. - válaszolt és megfogta a kezem, de én rögtön kihúztam az ő kezei közül. Úgy tett, mintha nem venné észre, de láttam ahogy az arca megrándult.
- Értem. - válaszoltam. Beljebb merészkedtünk az erdő közepe felé. A földről fel vett egy vadgesztenyét.
- Ilyen vagy te is... - mondta nekem, közben a gesztenyével játszott.
- Én? - néztem értetlenül.
- Igen.
- Miért? - érdeklődtem tovább.
- Mert te is kivüről tüskés és szúrós vagy és talán veszélyes is. De tudom, hogy ott legbelül, ha lehámozzuk ezt a tüskés réteget kincset érsz. Kedves vagy, makulátlan, gyöngéd és sebezhető... talán még mosolyogni is tudsz. -nézett a szemembe, az egész olyan varázslatosan hangzott, de nem tudom mire véljem az ő szájából, így gyors erőt vettem magamon.
- Ez bók akart lenni? - néztem rá, tudom, hogy igazat mondott és jól is esik. Összefoglalva egy vadgesztenye vagyok.
- Olyasmi. - mosolygott.
- Hát köszi. - igyekeztem valami mosoly félét kipréselni magamból számára.
- Ez egy mosoly akart lenni? - nézett rám.
- Valami olyasmi.
- Remek. - mosolygott. - Tudod nem vagyok ám olyan rossz. Se olyan bunkó és nem futok minden lány után. Legalább is eddig ezt tettem, de egy ideje már nem így van.
- Lehet.
- Nem hiszel nekem? -nézett rám.
- De elhiszem, csak nem értem, hogy miért osztod meg ezt velem.
- Mert úgy érzem meg kell osztanom veled. Ezt is... mint a pizzát. - mosolyogott.
- Tyler, én most mennék...
- Ne menj! Kérlek! Probálj megismerni, lásd milyen is ez a tuskó. - utalt magára, amin kénytelen voltam mosolyogni. - Látod megy ez... én egy mosolyt láttam.
- Szemüveget javaslom.. bolhás. - vigyorogtam rá.
- Nah ne kéresd már magad! Gyere, nem bántalak. - mondta. Bejebb mentünk és sokat hülyéskedtünk... és fényképeket is csináltunk. Elszórakoztam vele.
- Köszönöm, jó volt. - mosolyogtam, mikor a házunk ajtaja előtt elköszöntünk egymástól.
- Nincs mit én tartozzom köszönettel. A képeket meg majd adom oké?
- Oké. Köszi mindent Tyler.
- Jó éjt Kate! - mosolygott és elment én bementem. Majd megfürödtem és lefeküdtem aludni.

16. rész - Üzenet a dobozban

Már megint egy álom.... ezek az álmok kezdenek meg rémiszteni..... De miért álmodok ilyesmit.. nem is vagyok farkas.... vagy kitudja... már én magam sem értem. A mai nap sem volt sokkal másabb, mint a többi legalább is az eleje nem. Azon gondolkoztam a mai nap legtöbb részében, hogy mi lehet a nagy titok? Miért vagyok más, mint a családom? a gondolataimból most Anabel és Tyler zökkentett ki.
- Csak azt akartam mondani, hogy te még mindig egy korcs vagy!- vihorászot, a frappáns mondatán Anabel és elment a barátnőjihez...
- Sajnálom Katarina! Mit szólnál, ha ma suli után elmennénk pizzázni? Emlékszel alku.. - ajánlotta fel.
- Az alku... - jegyeztem meg.
- Szóval? - mosolygott.
- Jó. Mikor? - kérdeztem meg a focistát.
- Három?
- Oké. De Anabel?
- Neki  nem kell tudnia. Ez a mi alkunk. Csak ránk tartozik. - válaszolt és az egészet, úgy kezelte, mintha ez természetes lenne. Szerintem nem az.. vagy nem tudom.
- Jó, most megyek matekom lesz.
- Nekem is. - indultunk el a terem fele.  Carla és Maya az ajtó előtt rögtön megállítottak, így Tyler egyedül volt kénytelen be menni a terembe.
- Randi? - érdeklődött Maya.
- Nem. Az alku.
- Hát persze... - kacsintott.
- Hogy állsz a könyvel? - érdeklődött a rövid hajú vámpír.
- Köszi, egész jól. De egy párdolog ütközik az én infóimmal.
- Meglehet.. például mi?
- A vérfarkasok..... van olyan, kiről egyáltalán nem lehet tudni, hogy az-e? Ezt nem teljesen értem... szóval..... nem tudom.. olyan hiányos a vérfarkasos fejezet.
- Igen, mivel a vérfarkasok olykor igen csak magányosak vagyis elzárkóznak a többi mágikus lénytől és hogy is mondjam....róluk nem tudunk mindent... sőt szinte semmit.
- Értem, de gyerünk jön a tanár. - mentünk mindannyian órára. Ezt a tantárgyat még mindig rühellem...

----------------- Három óra ----------------

- Nah mehetünk? - nézett rám Tyler.

- Aha, de hol esszünk?- néztem rá.

- Gondoltam beülünk a közeli kajáldába.... tudod ott a sarkon.

- Emberek előtt akarsz velem mutatkozni? Jó ötlet ez? - néztem a vérfarkasra.. kezdem azt hinni, hogy még sem ismerem ezt a srácot annyira. Tök jó fej külön meg minden, nem értem én ezt... Fura. Túl fura.

- Miért ne.... na gyere! - invitált magával, elindultunk gyorsan ott voltunk röpke hét perc alatt. Addig is probált beszélgetni velem.

- Áruld el nekem Tyler.,hogy most mi ütött beléd? - kérdeztem az ajtóban.

- Semmi, miért? - nézett rám.

- Hát csak.... olyan fura, hogy rendes vagy. - ismertem be.

- Lehet, hogy ez az igazi oldalam. Milyen pizzát együnk?

- Hm.... nekem bármi jöhet.

- Ok.  - ment a pulthoz. - Egy közepes méretű pizzát kérnénk, mondjuk egy Texas pizzát.

- Rendben, azzonnal kész. Üljenek le. - mondta az eladó.

- Az milyen? - néztem Tyler-re.

- A Texas pizza isteni finom : bolognai alap, paradicsom, kukorica, sonka , sajt füstölt, trappista sajt, paprika és ennyi.

- Hm... ez jól hangzik. - ültünk le az egyik asztalhoz. Beszélgettünk. Tyler tényleg rendes volt, nem korcsozott le se semmi. Teljesen normális volt, egy kicsit meg is lepődtem ezen...sőt szinte már nem tudtam hova tenni a dolgot. 

Amikor kihozták a pizzát Tyler azonnal felnyitotta a tetejét. A dobozon egy üzenet volt: "Maradj hű magadhoz". Na igen ebben a kajáldában mindig van üzenet, bármit is esszel.

- Új fajta gondolkodás mód, üzenet a dobozban. - jelentettem ki.

- Igen, de a te vagy az én üzenetem? - kérdezte, és a kérdés ebben az esetben teljesen jogos is.

- Ketten esszük, tehát gondolom mindkettünk üzenete.

- Egy közös dolog. Van bennünk valami közös. - mosolygott.

- Van, ezek szerint. - mondtam egyszerűen.

- Mikor láthatlak mosolyogni? - kérdezte meg, Tyler-nek egy új eddigi számomra ismeretlen oldala.

- Nem tudom... Ritkán mosolygok.

- Ha láthatlak egyszer mosolyogni kérhetsz tőlem valamit... - egy újabb alku.

- Ennek mi értelme? - kérdeztem rá.

- Nem sok minden, csak az, hogy talán lesz még valami közös bennünk. Ha végeztünk szeretnék mutatni neked valamit. - mondta és nekiálltunk enni az "isteni finom" pizzát, ami tényleg isteni finom volt.

15. rész - Ismeretlen ismerős

A suliba mindenki furán nézett rám. Azt tudom, hogy valami megváltozott, de azt nem tudom, hogy mi. Mindenki rideg és gyilkoló tekintetét magaménak tudhattam, még az angyalok is szúrossan meredtek rám. Ilyen ezelőtt nem fordult elő... akár milyen korcs is voltam.
Tudtam,mikor összesúgnak, miközben elhaladok mellettük vagy előttük. Amikor a focisták tekintette is jeges lesz, amikor a vámpírokat vagy a boszorkányokat is kirázza a hideg, ha csak rájuk nézek. Mindenki egy dologra gondol... hogy hogy lehet ez.... Mi történt?
Még a családom is fél tőlem... itt maradtam magamnak.. a tükörképemmel. A világom, mi amúgy sem volt egy szivárvány most fekete és fehér, ha nem teljesen fekete. Megváltoztam, más lettem, démonibb, erősebb, keményebb, de még is gyengédebb...
 Rögtön mentem órára, én nem ide tartozom az elejétől, akkor most sem.
- Szia... - köszönt az egyik angyal, ilyen sem fordult még elő.
- Szia. - mosolyogtam.
- Akkor te  most...
- Igen.
- Hűha... hogy lehet ez? - szegény minden bátorságát össze szedhette.
- Nem tudom, így alakult. - füllentettem.
- Értem. És megbosszulod?
- Nem.
- Miért?- lett egyre bátrabb, szinte már én sem hittem el.
- Mert azzal nem lesz jobb. Nekem nem változott semmi... csak én. - válaszoltam.
- Értem, ha gondolod segíthetnék...
- Miben?
- Hogy elfogadjanak. - mondta számára teljesen világos és egyértelmű dolgot.
- Ha idáig nem kellettem, hát most se.  Ha megbocsájtasz... - kerültem ki.
- Katarina! - szólt utánam... jé tudja a nevem.
- Igen? - fordultam vissza, három lépés után.
- Sajnálom, nem volt szép tőlem... de veszélyt jelentettél mindenkire.
- Akkor nézd meg ez után. - mentem tovább. Nem érdekelt... se ő se mások. Nekem elegem van. Bár át mehetnék egy másik iskolába.... de nem azt nem lehet.
Mikor beléptem a terembe, a tanár elhallgatott, a többiek sem beszéltek én a szokásos helyre ültem. A csengő megszólalt kezdetét vette az izgalmas irodalom óra... némi iróniával persze... Beszélt a nagy költőkről... akik inkább szentek voltak a szemébe.. én meg rajzoltam a nagy pusztaságról, egészen addig, még kopogtattak.
- Jó napot! Elnézést a késésért. - jött be egy ismeretlen srác.
- Jó napot!  Maga Mr... - mondta, vagyis inkább kérdezte.
- Caleb Ross. - fejezte be az idegen.... aki nem volt ide való.. akár csak én.
- Akkor Caleb, ülj oda! - mutatott a mellettem lévő üres székre. Hangos moraj keletkezet. A fiú mellém ült.
- Nyugi nem harapok. - mondta.
- De én igen. - mosolyogtam rá.
- Észben tartom. - fordult előre... felvágták a nyelvét... de ezt a szemet ismerem.... valahonnan....
 -------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egyre inkább nem szeretek álmodni. Mindig valami furát álmodom és nem tudom miért. Mi az oka, de kezdek félni és, amit Carla adott könyv arról is csak említés van ilyesmiről.... Félek.