17. rész - Vad gesztenye

Miután megettük a pizzát kitalálta, hogy menyünk el a közeli erdőbe. Bele mentem, de nem tudtam mit szeretne.... most evet... remélem, hogy nem egy alkalmas helyet keres a gyilkolásra... remélem nem engem akar megölni.. már azon se lepődnék meg.
- Miért? - kérdeztem meg.
- Mert ott tudok hű maradni magamhoz. - válaszolt és megfogta a kezem, de én rögtön kihúztam az ő kezei közül. Úgy tett, mintha nem venné észre, de láttam ahogy az arca megrándult.
- Értem. - válaszoltam. Beljebb merészkedtünk az erdő közepe felé. A földről fel vett egy vadgesztenyét.
- Ilyen vagy te is... - mondta nekem, közben a gesztenyével játszott.
- Én? - néztem értetlenül.
- Igen.
- Miért? - érdeklődtem tovább.
- Mert te is kivüről tüskés és szúrós vagy és talán veszélyes is. De tudom, hogy ott legbelül, ha lehámozzuk ezt a tüskés réteget kincset érsz. Kedves vagy, makulátlan, gyöngéd és sebezhető... talán még mosolyogni is tudsz. -nézett a szemembe, az egész olyan varázslatosan hangzott, de nem tudom mire véljem az ő szájából, így gyors erőt vettem magamon.
- Ez bók akart lenni? - néztem rá, tudom, hogy igazat mondott és jól is esik. Összefoglalva egy vadgesztenye vagyok.
- Olyasmi. - mosolygott.
- Hát köszi. - igyekeztem valami mosoly félét kipréselni magamból számára.
- Ez egy mosoly akart lenni? - nézett rám.
- Valami olyasmi.
- Remek. - mosolygott. - Tudod nem vagyok ám olyan rossz. Se olyan bunkó és nem futok minden lány után. Legalább is eddig ezt tettem, de egy ideje már nem így van.
- Lehet.
- Nem hiszel nekem? -nézett rám.
- De elhiszem, csak nem értem, hogy miért osztod meg ezt velem.
- Mert úgy érzem meg kell osztanom veled. Ezt is... mint a pizzát. - mosolyogott.
- Tyler, én most mennék...
- Ne menj! Kérlek! Probálj megismerni, lásd milyen is ez a tuskó. - utalt magára, amin kénytelen voltam mosolyogni. - Látod megy ez... én egy mosolyt láttam.
- Szemüveget javaslom.. bolhás. - vigyorogtam rá.
- Nah ne kéresd már magad! Gyere, nem bántalak. - mondta. Bejebb mentünk és sokat hülyéskedtünk... és fényképeket is csináltunk. Elszórakoztam vele.
- Köszönöm, jó volt. - mosolyogtam, mikor a házunk ajtaja előtt elköszöntünk egymástól.
- Nincs mit én tartozzom köszönettel. A képeket meg majd adom oké?
- Oké. Köszi mindent Tyler.
- Jó éjt Kate! - mosolygott és elment én bementem. Majd megfürödtem és lefeküdtem aludni.

16. rész - Üzenet a dobozban

Már megint egy álom.... ezek az álmok kezdenek meg rémiszteni..... De miért álmodok ilyesmit.. nem is vagyok farkas.... vagy kitudja... már én magam sem értem. A mai nap sem volt sokkal másabb, mint a többi legalább is az eleje nem. Azon gondolkoztam a mai nap legtöbb részében, hogy mi lehet a nagy titok? Miért vagyok más, mint a családom? a gondolataimból most Anabel és Tyler zökkentett ki.
- Csak azt akartam mondani, hogy te még mindig egy korcs vagy!- vihorászot, a frappáns mondatán Anabel és elment a barátnőjihez...
- Sajnálom Katarina! Mit szólnál, ha ma suli után elmennénk pizzázni? Emlékszel alku.. - ajánlotta fel.
- Az alku... - jegyeztem meg.
- Szóval? - mosolygott.
- Jó. Mikor? - kérdeztem meg a focistát.
- Három?
- Oké. De Anabel?
- Neki  nem kell tudnia. Ez a mi alkunk. Csak ránk tartozik. - válaszolt és az egészet, úgy kezelte, mintha ez természetes lenne. Szerintem nem az.. vagy nem tudom.
- Jó, most megyek matekom lesz.
- Nekem is. - indultunk el a terem fele.  Carla és Maya az ajtó előtt rögtön megállítottak, így Tyler egyedül volt kénytelen be menni a terembe.
- Randi? - érdeklődött Maya.
- Nem. Az alku.
- Hát persze... - kacsintott.
- Hogy állsz a könyvel? - érdeklődött a rövid hajú vámpír.
- Köszi, egész jól. De egy párdolog ütközik az én infóimmal.
- Meglehet.. például mi?
- A vérfarkasok..... van olyan, kiről egyáltalán nem lehet tudni, hogy az-e? Ezt nem teljesen értem... szóval..... nem tudom.. olyan hiányos a vérfarkasos fejezet.
- Igen, mivel a vérfarkasok olykor igen csak magányosak vagyis elzárkóznak a többi mágikus lénytől és hogy is mondjam....róluk nem tudunk mindent... sőt szinte semmit.
- Értem, de gyerünk jön a tanár. - mentünk mindannyian órára. Ezt a tantárgyat még mindig rühellem...

----------------- Három óra ----------------

- Nah mehetünk? - nézett rám Tyler.

- Aha, de hol esszünk?- néztem rá.

- Gondoltam beülünk a közeli kajáldába.... tudod ott a sarkon.

- Emberek előtt akarsz velem mutatkozni? Jó ötlet ez? - néztem a vérfarkasra.. kezdem azt hinni, hogy még sem ismerem ezt a srácot annyira. Tök jó fej külön meg minden, nem értem én ezt... Fura. Túl fura.

- Miért ne.... na gyere! - invitált magával, elindultunk gyorsan ott voltunk röpke hét perc alatt. Addig is probált beszélgetni velem.

- Áruld el nekem Tyler.,hogy most mi ütött beléd? - kérdeztem az ajtóban.

- Semmi, miért? - nézett rám.

- Hát csak.... olyan fura, hogy rendes vagy. - ismertem be.

- Lehet, hogy ez az igazi oldalam. Milyen pizzát együnk?

- Hm.... nekem bármi jöhet.

- Ok.  - ment a pulthoz. - Egy közepes méretű pizzát kérnénk, mondjuk egy Texas pizzát.

- Rendben, azzonnal kész. Üljenek le. - mondta az eladó.

- Az milyen? - néztem Tyler-re.

- A Texas pizza isteni finom : bolognai alap, paradicsom, kukorica, sonka , sajt füstölt, trappista sajt, paprika és ennyi.

- Hm... ez jól hangzik. - ültünk le az egyik asztalhoz. Beszélgettünk. Tyler tényleg rendes volt, nem korcsozott le se semmi. Teljesen normális volt, egy kicsit meg is lepődtem ezen...sőt szinte már nem tudtam hova tenni a dolgot. 

Amikor kihozták a pizzát Tyler azonnal felnyitotta a tetejét. A dobozon egy üzenet volt: "Maradj hű magadhoz". Na igen ebben a kajáldában mindig van üzenet, bármit is esszel.

- Új fajta gondolkodás mód, üzenet a dobozban. - jelentettem ki.

- Igen, de a te vagy az én üzenetem? - kérdezte, és a kérdés ebben az esetben teljesen jogos is.

- Ketten esszük, tehát gondolom mindkettünk üzenete.

- Egy közös dolog. Van bennünk valami közös. - mosolygott.

- Van, ezek szerint. - mondtam egyszerűen.

- Mikor láthatlak mosolyogni? - kérdezte meg, Tyler-nek egy új eddigi számomra ismeretlen oldala.

- Nem tudom... Ritkán mosolygok.

- Ha láthatlak egyszer mosolyogni kérhetsz tőlem valamit... - egy újabb alku.

- Ennek mi értelme? - kérdeztem rá.

- Nem sok minden, csak az, hogy talán lesz még valami közös bennünk. Ha végeztünk szeretnék mutatni neked valamit. - mondta és nekiálltunk enni az "isteni finom" pizzát, ami tényleg isteni finom volt.

15. rész - Ismeretlen ismerős

A suliba mindenki furán nézett rám. Azt tudom, hogy valami megváltozott, de azt nem tudom, hogy mi. Mindenki rideg és gyilkoló tekintetét magaménak tudhattam, még az angyalok is szúrossan meredtek rám. Ilyen ezelőtt nem fordult elő... akár milyen korcs is voltam.
Tudtam,mikor összesúgnak, miközben elhaladok mellettük vagy előttük. Amikor a focisták tekintette is jeges lesz, amikor a vámpírokat vagy a boszorkányokat is kirázza a hideg, ha csak rájuk nézek. Mindenki egy dologra gondol... hogy hogy lehet ez.... Mi történt?
Még a családom is fél tőlem... itt maradtam magamnak.. a tükörképemmel. A világom, mi amúgy sem volt egy szivárvány most fekete és fehér, ha nem teljesen fekete. Megváltoztam, más lettem, démonibb, erősebb, keményebb, de még is gyengédebb...
 Rögtön mentem órára, én nem ide tartozom az elejétől, akkor most sem.
- Szia... - köszönt az egyik angyal, ilyen sem fordult még elő.
- Szia. - mosolyogtam.
- Akkor te  most...
- Igen.
- Hűha... hogy lehet ez? - szegény minden bátorságát össze szedhette.
- Nem tudom, így alakult. - füllentettem.
- Értem. És megbosszulod?
- Nem.
- Miért?- lett egyre bátrabb, szinte már én sem hittem el.
- Mert azzal nem lesz jobb. Nekem nem változott semmi... csak én. - válaszoltam.
- Értem, ha gondolod segíthetnék...
- Miben?
- Hogy elfogadjanak. - mondta számára teljesen világos és egyértelmű dolgot.
- Ha idáig nem kellettem, hát most se.  Ha megbocsájtasz... - kerültem ki.
- Katarina! - szólt utánam... jé tudja a nevem.
- Igen? - fordultam vissza, három lépés után.
- Sajnálom, nem volt szép tőlem... de veszélyt jelentettél mindenkire.
- Akkor nézd meg ez után. - mentem tovább. Nem érdekelt... se ő se mások. Nekem elegem van. Bár át mehetnék egy másik iskolába.... de nem azt nem lehet.
Mikor beléptem a terembe, a tanár elhallgatott, a többiek sem beszéltek én a szokásos helyre ültem. A csengő megszólalt kezdetét vette az izgalmas irodalom óra... némi iróniával persze... Beszélt a nagy költőkről... akik inkább szentek voltak a szemébe.. én meg rajzoltam a nagy pusztaságról, egészen addig, még kopogtattak.
- Jó napot! Elnézést a késésért. - jött be egy ismeretlen srác.
- Jó napot!  Maga Mr... - mondta, vagyis inkább kérdezte.
- Caleb Ross. - fejezte be az idegen.... aki nem volt ide való.. akár csak én.
- Akkor Caleb, ülj oda! - mutatott a mellettem lévő üres székre. Hangos moraj keletkezet. A fiú mellém ült.
- Nyugi nem harapok. - mondta.
- De én igen. - mosolyogtam rá.
- Észben tartom. - fordult előre... felvágták a nyelvét... de ezt a szemet ismerem.... valahonnan....
 -------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egyre inkább nem szeretek álmodni. Mindig valami furát álmodom és nem tudom miért. Mi az oka, de kezdek félni és, amit Carla adott könyv arról is csak említés van ilyesmiről.... Félek.

14.rész - Vendégek

Tegnap miután elment Tom el kellet gondolkodnom és gondoltam utána nézek a netten Carla Jefershon-nak és Maya Gilbert-nek. Írtam Maya-nak egy e-mailt, amiben az állt, hogy érdekelne az ajánlattá, vagyis szeretném felkeresni. Ha még mindig hajlandó velem beszélni, akkor jöjjön el hozzánk. Várom.
Úgy lett, eljöttek Carla és Maya. Nem tudtam, hogy ő Maya,m aki megmentett,m aki kérdezett és, akivel az erdőben is találkoztam...
- Sziasztok! - nyitottam ajtót.
- Hello! - köszönt Carla a rövid hajú vámpír.
- Szia! - üdvözölt Maya is, akit már korábról ismerek.
- Gyertek be! Csak, azt akkartam, hogy  beszéljünk.
- Igen tudom. - vette át a szót már a házban Maya. Carla a fotelba ült. Maya annak a szélére én pedig a kanapéra.
- Szóval..- kezdte el Carla. Nem tünt veszélyesnek, sőt igen békésnek nyugotnak és egy csepet sem féltem tőle, nem éreztem veszélyben magam... pedig vámpírok... - Nem tudjuk, hogy mit tudsz magadról, hogy tudod- e a családod múltját és a sajátod... de mi nem mondhatjuk el... csak rávezethettünk. Ezért hoztam is egy könyvet.
- Nekem? - kérdeztem meg.
- Igen.
- Inkább egy füzet.- helyesbített Maya.
- Igen, láttom. De mi is ez pontosan?
- A könyvem. - mondta Carla.
- A könyvünk. - javította ki Maya.
- Igaz.
- Értem, és ezt miért adjátok nekem oda? - néztem a két kedves vendégemre.
- Mert ha ezt elolvasod, akkor többet megtudsz a mágikus világról, és talán közelebb kerülsz a saját életedhez.  A titokhoz, a válaszodhoz. A miértekhez. Ahhoz, hogy miért nem vagy farkas... miért vagy más. Érted már?- világosított fel Maya.
- Értem. De ez miféle könyv.
- Mi írtuk, vagyis inkább én, de Maya a társszerzőm.  -mondta el Carla.
- Értem. És köszönöm. Mivel tartozom nektek? - néztem a két barnára.
- A barátunk leszel. - mondta Carla.. mire Maya az arcát a kezébe temette.
- Nem azt mondtam, hogy támad le. - világosította fel Maya a vámpír barátnőjét.
- Oké. Megbeszéltük, de akkor ne Katarina-nak hívjatok, hanem Kate-nek. - mosolyogtam rájuk.
- Megbeszéltük. - mondták egyszerre. Majd Carla átvette a szót:
- Elmondhatnád, hogy mi van közted és Tom közt.
- Semmi!- tágult ki a puppilám.
- Nah látod.. mondtam én, hogy a focistákra bukik. - vigyorgott elégedetten Maya.
- Mi? Nem!  Egyik sem. Nem tetszik egyik sem. Csak össze kerültem velük a törifeladathoz. És ennyi.
- Egyre többet beszélsz Tom-mal. - álapította meg Carla.
- Igen ez igaz, de semmi személyes.
- Hát persze... - nézet rám.
- Tyler-rel pedig mindig marjátok egymást és tudom, hogy találkoztál vele.
- Jézusom!- kaptam a fejemhez.- Tyler-el folyton marjuk egymást, de semmi nincs köztünk. És azért találkoztam vele, mert alkut kötöttem, hogy ne ölje meg Tom-ot, de Tom akarta őt megölni. Semmi személyes nincs egyikkel sem. Csak tudom, hogy nem hallhatnak meg. Érzem. - mondtam el, amit már rég be kellet volna magamnak is ismerni.
- Szóval... semmi? - nézett rám Carla.
- Semmi.- erősítettem meg magam.
- Mond csak Kate... szemszogtál álmodni?- tett fel egy teljesen nem ide vágó kérdést Maya.
- De...- mondtam, ők érdeklődve néztek rám, mintha azt várnák, hogy mondjak még valamit. - nem rég álmodtam, azt hogy olyanná váltam, mint ők.. vérfarkassá. A suliban voltunk.. mindenki félt tőlem, és én is megváltoztam. Az ajkam vörös volt, a szemem meg barnás... vért akartam, bántottam mindenkit... te is ott voltál Maya... elhívtál egy álarcos bálba és ott volt valami Caleb, akit megkarmoltam. Át változtam egy szörnyé... rémületes volt... egy rém kép. - ismertem el.
- Ne aggódj, ez nem rossz, hogy álmodsz, de az igen, hogy mit. - mondta Carla.
- Tessék? - néztem a két  vámpírra.
- Ha ilyet álmodsz, az nem jelent jót. Nézd!- lapozta fel a könyvet, vagyis inkább füzetett Maya.
"Mágikus lény.... aki álmodik, jövőt lát, ami folyamatosan változik."
-------------------------------------------------------------------------------
Mi után elmentek elkeztem olvasni a könyvet számomra valóban ismeretlen dolgok is voltak benne, például, hogy a mi családunk arany vérű farkas család, csak én lehetek gubancos... vagy örökbe fogadtak... Már én sem tudom. De egy biztos egyre jobban érdekel, hogy miért vagyok más, és mik a mágikus világ titkai. Mindent tudni akarok.
--------------------------------------------------------------------------------
Egy hét elteltével  a suli padjait kellet még mindig koptatnom, Braddel telefonon beszéltem, anyáékkal a neten. Tom és Tyler is kerülnek, de már nem esnek látványosan egymásnak. Carla-val és Maya-val egyre jobban kijövök. Kezdem azt hinni, hogy tényleg kedvelnek és valóban barátok leszünk.  Kiderül mit hoz a jövő, ami folyamatosan változik...

13. rész - Vallomás

November 3.
- Szóval  arról lenne szó.. -kezdte el, majd bele szippantott a levegőbe és megjegyezte- Te elvágtad az ujjad?- kérdezte.
- Igen, de ez most nem lényeg, csak ne akarj kajálni. - mondtam.
- Igaz. De nem lehetne beforrasztani? -kérdezte, remélem ez valami vicc.
- Tom, őszinte leszek hozzád. Nem, nem lehet. Hogy lehetsz te mindenből jeles? Ne válaszolj! - tettem hozzá  az utolsó mondatot, közben beszédre nyílt a szája.
- Jó. Lényegtelen. Tehát először is azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled. Másodszor, hogy válaszoljak egy kérdésre, ami nem hagy téged nyugodni.
- Oh.. és mi lenne az? - néztem rá érdeklődve.
- Hogy  Tyler és én miért marjuk egymást. - mondta ki.
- Jó. Hallgatlak. - válaszoltam.
- Arról lenne szó, hogy mindkettőnknek egy feladata van... és ebben az a legrosszabb, hogy véletlen alakult így. Tudod minen vérfarkasnak van egy feladata és nekünk ugyan az. Az lesz a nyertes, aki teljesíti ezt.
- Mi féle feladat? -kérdeztem meg a lényeget.
- Azt nem mondhatom el. Nem szabad tudni senkinek. Se családnak, se barátoknak, se senkinek. Csak a vezető tehát az alfa hím és mi akik kaptuk a feladatot. Mi tudjuk. A többi fvérfarkas sem.
- Akkor honnan tudjátok, hogy mindekettőtöké ugyan az? - néztem á, mire megvakarta a fejét.
- Onna, hogy a mesterünk mondta el.
- És ki a mester?
- Nem tudjuk, soha nem láttuk, csak gondolatban veszélünk vele és ő is velünk. Egy farkas alakban megjelenő idegen számunkra.
- Ezt nem teljesen értem. - ismertem el.
- Pedig egyszerű.... Szóval minden Teliholdkor az erdei tisztáson találkozunk, ő a legsötétebb helyre megy el, tehát még senki nem látta, a bundája színét sem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy ő a vezetőnk. Hatalmasabb minden farkasnál. Ő az alfa hím. - magyarázta.
- Szóval senki nem tudja ki ő.
- Nem. Csak annyit tudunk, hogy ha eljön az ideje megmutatja magát. Lehet, hogy köztünk él, lehet, hogy valamelyikönk lesz az utóda... nem tudni. Nem tudunk róla semmit.
- Értem. Szóval a feladatotokat nem mondjátok el nekem. De azt kéred, hogy ne szóljak bele a háborútokba? - igyekeztem le szűrni a lényeget.
- Pontosan. - adottt egy egyszerű választ.
- Miért ne?
- Mert te is megsérülhetsz. Hát nem érted? Ez nem kutya viadal. Itt komoly tét van. Valamelyikönknek nyerni kell, hogy milyen módon az mindegy. De kell. - világosított fel.
- Miért? Mi van a másikkal, aki veszít? Mi a tét? - néztem rá.
- Az élet. Az, hogy megváltozhat az életed. Nagyon ritkán kerül sor arra, hogy ugyanazt a feladatot kapja két farkas, de most ez van...  ha nyersz, megkapod azt amire leginkább vágysz. Akár a legédesebb emberi vért is levadászhatod következmények nélkül. De ha veszítesz kirekesztenek a falkából, számkivetett leszel, akár csak....
- Én? Igaz? Én az iskolban? - kérdeztem meg az egyértelműt.
- Igen. De ez nem csak erről szól. És nem is mondhatom el, mert te más vagy, és ha megtudnád az efféle szabályokat szörnyű nagy galiba lenne. - oktatott.. már megint.
- Értem. Jó nem gond, de nem engedem, hogy megöljétek egymást. Ezt fogd fel úgy, hogy nekem ez a feladatom. - mondtam és mélyen a szemébe néztem. Közelített az ajkával felém. - Tom, te mit csinálsz? - néztem rá, mikor már egy centi volt az ajkaink közt.
- Semmit. - nyelt egyet és elhajolt. - Mennem kell. Bocs Katarina. - automatikusan fel kelt és indult az ajtó fel.
- Várj!
- Nem. Szia! - lépet ki az ajtón, amit be is csukot maga után. Ez fura volt......

12. rész- Történések

November 2.
Ki volt az ismeretlen? Miért jött? Mit akart? De a legfontosabb kérdés miért akarta Tom és Tyler megölni egymást? Rengeteg kérdésem van, de nem fogom megtudni a választ talán soha sem. Ezekkel a kérdésekkel kellet ma felkelnem és rá jönni egy fontos felfedezésre... készülnöm kell, vagyis nem kell, mert most hétvége van és ez a jó irány a város, emberek nem csak mágikus izék..jó tudom, de tényleg hiányoznak ember társaim.
Egy őszies szerelést vettem fel, majd megreggeliztam, lefordítva ettem pár gyümölcsöt. Utána indulás.
Be terveztem egy vásárlást mára és a kedvenc lemez vagyis inkább már CD boltomba való betérést. A nevét soha sem tudtam megjegyezni és nem is akartam, mert nem a név hanem a termék a lényeg...
Szép időnek érkezik a nap, így úgy döntöttem hogy egy vékonyabb kabátot veszek fel.
- Segíthetek? - szólalt fel egy ember társam... a bolti eladó, ugyanis a sok jobbnál jobb CD hatása alá keveredtem és nem tudtam eldönteni melyiket vigyem el.
- Igen, köszönöm. Valami régit keresek.
- Elképzelés?- mosolygott rám. Elnézve egy idős lehetet velem és suli mellett csinálhatja. szem sötét kék, haja hosszú, arca kis fiússan férfias, ajka telt... helyes... na de vissza a CD-hez.
- Nem, az nincs. - mondtam.
- Ok. Miket hallgatsz? - kérdezte mosolyogva.
- Minden félét. De jobb szeretem a régiket, mert azok még eredetiek és nem gépi alá festés, ha érted mire gondolok. - válaszoltam.
- Aha, szóval bármit adok meghallgatod és véleményezed? - kérdezte rejtélyes mosolyal az arcán.
- Igen.
- Remek, akkor tessék. - nyomot a kezembe egy CD-t amin nem volt cím se semmi szöveg.
- Hát ez? - kérdeztem tőle.
- Ezt hallgasd meg és mondj véleményt majd róla.... mondjuk egy hét múlva? -nézet rám.
- Jó, ha ráérek majd jövök. Addig is köszönöm. - indultam kifelé.
- Nincs mit... vagyis a neved?
- Katarina. - ezzel le zártam a beszélgetésünket és kiléptem a kedvenc boltom ajtaján. A számomra teljesen ismerős bolt, ismeretlen eladójával, aki egy ismeretlen srác és annak ismeretlen lemezével lettem gazdagabb.

Miután haza értem  betettem a Cd-t, hogy meghallgassam. Nem ismerem, bár a dalamára valahonnan emlékszem, de maga a szöveg és a baszus gitár szólókat, nem ismerem fel egyik eddig hallgatot zenéből sem.Talán valami feldolgozás vagy hasonló. Nem tudom, visszont már az első szám megtetszet.  Zene hallgatás közben azon gondolkoztam, hogy rajzolnom kén valamit róla, evvel magyarázva, hogy mit gondolok a számokról. Vélemény kifejezés egy módja.. Megtettem, ez lett belőle....
A rajzolás végeztével lepentem egy forrócsokit készíteni magamnak. Csengettek, ennyit a nyugis napokról, de jó haggyuk itt a finom innivalómat és nézük meg ki az.
- Szia! - köszönt a látogató, a nem várt látogató.
- Szia! - visszonoztam a köszönését.
- Be mehetek? - kérdezte meg.
- Ha muszáj. - nyitottam ki az ajtót.
- Szeretnék bocsánatot kérni. - mondtam már a nappalinkban.
- Oké. De miért? Mert bunkó vagy? Vagy mert szóba álltam veled? - tettem fel a fontos kérdéseket.
- Mindkettő, bár az utobbiról nem én tehetek, ezt magaddal kell megbeszélned. - oktatott ki. Be kell ismernem igaza volt kivételesen.
- Jó. Miért jöttél? - tértem a lényegre.
- Nem ülhetnénk le? - tett egy enyhe célzást.
- De. - ültem a fotelba, ő a kanapéra ült velem szemben.
- Szóval arról lenne szó....

11. rész- Szörny

Tegnap este miután eltűnt az ismeretlen a 2 fiú is két felé indult és kereket oldott. A tömeg is hamar feloszlott, én egyedül maradtam az éj sötétjében az erdőben és gondolkodtam a látottakon. Itt álok az erdő közepén a kérdéseimmel és választ nem kapok. Nem tudom mi a különbség farkas és farkas közt... félek, aggódóm, de még is kíváncsiság vezet. Tudom mit kell tennem, de nem tudom, mit fogok tenni. Nem látom át és nem is akarom, de azt tudom, most haza megyek és alszom...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sosem éreztem még ilyet, nem éreztem azt, hogy valami ennyire fájjon. Ekkora sebet tépjen fel... és ilyen mély nyomot hadjon. Erre nem voltam felkészülve és talán soha nem leszek...
Az a nap az életemben sosem merül feledésbe, de valamit kell tennem, hogy letisztázzam magamban az eseményeket és persze azok érzelmi oldalát is. Remélem egyszer talán sikerül.
- Mi a helyzet kis lány? - jött oda Tyler és egy puszit nyomot az arcomra.
- Takarodj! - vicsorogtam rá.
- Még veszélyesebb vagy, mint az előtt.
- Te meg még mindig ugyan olyan barom. - válaszoltam és tovább indultam.
- Ne tagad, hogy tetszem!
- Nincs mit tagadnom, mert te csak álmodozol.
- Miért kell mindig vissza szólni? - nézett rám.
- Miért kell mindig útba lenned? - kerültem ki.
- Mert kellesz!
- Állj sorba! - néztem egyenesen előre és Tomba ütköztem. - Bocs.
- Nem gond, mással vagy elfoglalva.
- Igen... - válaszoltam, szerencsére Tyler már nem volt körülöttem.
- Én életbe maradtam, de te nem.
- Lehet, de megyek. Üdvözlöm az anyukádat. - kerültem ki őt is majd a terem felé vettem az irányt, még most i figyeltek... katasztrófa volt... de féltek tőlem.. egyszer végre nem én voltam a préda.
- Lesz nálunk egy buli. - állított meg következő szünetben Maya. - Gyere el! A tesód is ott lesz.
- Még meg látom. Köszi. - válaszoltam.
- Nincs mit, de ha lehet ne hoz bolhákat. - ugratott.
- Majd előtte fürdök. - mosolyogtam rá.  Utána elindultam.
- Várj! Álarcba gyere! Álarcos lesz. - szólt utánam.
- Észben tartom. - válaszoltam és egyenesen a terembe sétáltam, az osztály társaim figyeltek... érdekes volt.... de felemelő.
- Katarina? - kérdezte Mr. Jefershon.
- Igen.
- Maga.....
- Igen. - vámpír..kiszagolja az ilyesmit.
- Érdekes.
- Igen.
- És szótlan.
- Igen.
- Szokatlan.
- Igen.
- És le.. - mondta volna, de volt aki közbe szólt.
- És lelehet állni. Ez matek és nem korcs tisztelet.- kostolgatot Tyler.
- Mi óta érdekel az téged? - érdeklődtem.
- Mióta elkaptam a bolháidat.
- Örülj, hogy szóba állnak veled az én drágáim. -vágtam vissza.
- Ne legyél szemtelen Katy... - becézés? Na ne!! Ezt már nem tűröm, szerintem Mr. Jefershon is rá jött, mert le állította azt a szörnyeteget.
- Tyler Mattshon, fejezd be! Te sem büszkélkedhetsz, a nagy farkas ösztönöddel.
- Igen tanár úr. - hallgatott el hirtelen... ez új valamit tud a mi tanárunk.... de mit?  Én is tudni akarom...
Mikor az órának vége volt én léptem ki először a teremből és Tom felé vettem az irányt, aki közben kikerült, ahogy ki jött utánam.
- Sajnálom. - mondtam.
- Mit? Hogy egy szörny lettél? Azt sajnálhatod is. - állt meg a folyóson és kiabált velem.
- Ezt te nem értheted....
- De értem.
- Nem... Kérlek Tom! Kérlek! - szorult össze a szívem.
- Ne hogy azt hidd, hogy érdekelsz.... az elején más voltál... lázadtál és harcoltál. Most fel adtad és szörnyé változtál.... nem értem miért tetted.... csak azt tudom, hogy csak szánalmat érzek. - hagyott ott, mindenki engem méregetett.
- Takarodjatok! - morogtam a tömegre. Caleb elém állt... kár volt megütöttem... megkarmoltam.
- Ssssssz...- felszisszent.
- Sa..sajnálom. - nyúltam utána, mások elmentek csak ő és én maradtunk.
- Mi történt veled? - kérdezte.
- Szörny lettem..... - olyat tettem mint még az előtt soha... sírtam.